Valamikor Kr. e. 3300-ban a mai Olaszország és Ausztria határán, az Alpokban található Ötz-völgyben meggyilkoltak egy férfit. A korban nem különösebben megdöbbentően számító esemény 5300 évvel később különös jelentőségre tett szert. Az emberi maradványokat ugyanis 1991. szeptember 19-én megtalálták – azóta az Ötzinek elnevezett gleccsermúmiáé a világ legrégebbi ismert, teljes épségben megmaradt emberi holtteste. Az áldozat 45 év körüli, hosszúkás, barna hajú és barna szemű férfi volt. Mintegy 165 centiméter magas lehetett, és mintegy 50 kilót nyomott. Halálát egy hátulról a hátába fúródó nyíl okozta. A német rendőrség egy nyomozója utánajárt, hogyan telhettek Ötzi utolsó órái.
Bár vannak Ötzihez hasonló korú múmiák, többségük holttestét rituálisan konzerválták, kivették a belső szerveiket, majd tartósító vegyszereket is bevetettek. A forró, száraz éghajlat ráadásul sok múmiában maradandó károsodást okozott. Ötzi azonban ott feküdt a fagyban több mint 5 ezer éven át, ahol megölték, a nedves környezet pedig viszonylag sértetlenül konzerválta a belső szerveit és a bőrét – olvasható a History cikkében.
Amikor kimagasló profilalkotási képességéről ismert Alexander Horn, a müncheni rendőrség detektívfelügyelője először hallotta az Ötzit őrző, Bolzanóban található Dél-tiroli Régészeti Múzeum felkérését, úgy gondolta, túl sok idő telt el ahhoz, hogy fel tudja „göngyölíteni” a kora rézkori vadász gyilkossági ügyét. „Valójában azonban jobb állapotban van, mint azon gyilkosságok szabadban megtalált áldozatai, akiknek az ügyében mostanság nyomozok” – tette hozzá a detektív.
Ötzi kapcsán mintegy egy évtizeddel múmiája megtalálását követően, egy röntgenfeltételnek köszönhetően derült ki, hogy egy kovakő nyílhegy fúródott a hátába. Akkoriban a tudósok számára nem állt rendelkezésre elegendő információ ahhoz, hogy többet is kiderítsenek arról, mire vezethető vissza Ötzi halála. Azóta azonban sokat fejlődött a technika, amelynek segítségével a kutatók egy viszonylag bőséges információhalmazt szedtek össze a gleccsermúmiáról. Magassága, tömege, kora és gyomrának tartalma mellett 61 tetoválást is felfedeztek a testén, többek között olyan pontokon is, ahol a kutatók ízületi- és gerincelváltozást észleltek, vagyis a testfestés egyfajta terápia része is lehetett.
Horn nyomozása szempontjából ennél fontosabb információt hordozott Ötzi emésztőrendszerének pollentartalma, amelynek révén a kutatók arra következtettek, hogy a vadász feltehetően késő tavasszal vagy kora nyáron halt meg. Azt is megállapították, hogy élete utolsó két napján három különböző ételt evett, és sokat sétált. Mintegy 2 ezer méteres magasságból lement a völgybe, majd vissza a hegyre, és végül holttestét mintegy 3200 méteres magasságban találták meg. Ötzinek a nyílhegytől származó sérülése mellett jobb kezének hüvelyk- és mutatóujja között is volt egy nagy sebe. A vágás egészen a csontig hatolt, ám már a gyógyulás jeleit mutatta, ami arra utal, hogy a seb 1-2 napos lehetett, amikor Ötzi meghalt.
A bizonyítékok vizsgálata után Horn úgy véli, a „jégember” lesétált a völgyben található faluba, ahol összetűzésbe keveredett valakivel. A detektív szerint az a tény, hogy a kézfején található (valamint a halálát okozó) seb mellett Ötzi testén nem találtak nagyobb zúzódás- vagy szúrt sebtől származó nyomokat, arra utal, hogy az összecsapásból a vadász került ki győztesen, és nem kizárt, hogy meg is ölte ellenfelét.
A verekedés után Ötzi favázas hátizsákját friss élelemmel megrakodva hagyta el a falut. 3200 méteres magasságban letáborozott és még egyszer, utoljára étkezett egyet: kőszáli kecskét evett alakorral (egyszemű búza), valamilyen zsírral (talán szalonnával vagy sajttal) és páfránnyal. Horn szerint mintegy fél órával azt követően, hogy Ötzi evett, mintegy 30 méterről hátba lőtték. A nyíl a bal hónalja alatt haladt át, és átszakította a kulcscsont alatti verőeret. Feltehetően nem sokkal később meghalt – egy hasonló sérülés a modern korban sem lenne gyógyítható.
Mivel a gyilkos nem vitte magával Ötzi tulajdonait, például értékes rézfejszéjét sem, Horn nem gondolja, hogy ki akarta rabolni a „jégembert”. Sőt, valószínűleg nem szerette volna, hogy a nyomára bukkanjanak, ehhez pedig elengedhetetlen feltétel volt, hogy ne vonja magára azzal a figyelmet, hogy egy értékes fejszével megy vissza a faluba. Mint a legtöbb mai emberölés esetében, Ötzi meggyilkolásában is szerepet játszhattak személyes okok, és akár a faluban lezajlott erőszakos cselekmény folytatása is lehetett a merénylet. A támadó ezúttal nem kockáztatta meg a közelharcot, távolról lőtt – az ölés szándékával. A gyilkosság legvalószínűbb forgatókönyve tehát elkészült, egyvalami azonban aligha fog kiderülni: ez pedig az elkövető kiléte.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
