Hivatalosan is megnyílt az érsekújvári oltóközpont

Hivatalosan is megnyílt az érsekújvári oltóközpont

Szerdától oltóközpontot nyitott az egészségügyi tárca az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet főépületének földszinti termében.

A járási székhely egészségügyi központjában idén január hetedikén kezdték meg az egészségügyi dolgozók koronavírus-fertőzés elleni oltását. Eddig 1 250 kórházi alkalmazott kapott védőoltást az érsekújvári, nagysurányi, valamint párkányi régióból. Ján Baček kórházi szóvivő elmondta, rendkívül nagy az érdeklődés a védőoltás iránt, és néhány egészségügyi alkalmazott már túl van a második oltáson. „Támogatóink jóvoltából, akik hűtőládákat ajándékoztak a kórháznak, lehetőségünk van mostantól az oltóanyag megfelelő tárolására és tartalékolására. Két hűtőláda a kórház gyógyszertárába került és már tele van, a harmadik hűtőberendezés február derekán érkezik” – egészítette ki Ján Baček az elmondottakat. A vakcinák rendelése korábban úgy történt, hogy az érdeklődők listája alapján heti egy alkalommal jelezték az egészségügyi minisztériumnak a szükséges mennyiséget. Az oltóanyag hűtött állapotban érkezett, és öt napon belül fel kellett használni. Az új hűtőládáknak köszönhetően gyorsabban, rugalmasabban bonyolíthatják le az oltásokat az érsekújvári kórházban a behűtött tartalék-vakcinákkal. Az oltásra a www.korona.gov.sk elérhetőségen regisztrálhatnak az érdeklődők, a kórház oltóközpontjában ki kell tölteniük egy kérdőívet, amely alapján felmérik az orvosok az esetleges rizikófaktorokat. A védőoltás beadását követően még tizenöt percig ajánlott a váróteremben maradniuk a lakosoknak. A vakcinációs központ a főépület földszinti csarnokában van, és naponta 8-tól 14-ig üzemel. Nap 75 személy beoltását vállalják az érsekújvári központban.

Hírdetés

Február közepétől várhatóan naponta mintegy 270 jelentkező kaphatja meg a védőoltást, és meghosszabbítják a nyitva tartást, így 17 óráig érkezhetnek a regisztrált lakosok az oltóközpontba.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »