Hivatalosan is egybekelt Magyarországon a transznemű pár (videó)

Hivatalosan is egybekelt Magyarországon a transznemű pár (videó)

Összeházasodott Csillag Tamara és Angyal Elvira. A Reuters erről úgy számolt be, hogy mindez a növekvő homofóbia földjén történt. A szép pár múlt héten a Fejér megyei Polgárdiban kelt egybe – törvényes keretek között.

Esküvőjükre úgy kerülhetett sor, hogy a május 19-én megszavazott salátatörvénynek és a 33-as paragrafusnak köszönhetően – mely szerint az anyakönyvi nyilvántartás kizárólag a születési nemet tartalmazza, amely adat nem változtatható meg – Tamara továbbra is férfiként van jelölve a személyi igazolványában, míg Elvira idejében meg tudta változtatni a nemét nőre.

Hírdetés

Beteljesedett a nagy álmunk. Boldogok vagyunk. Szerintem ugyanolyan boldogok leszünk ezután is, mint előtte” – meséli a videóban Elvira.

A videóriport mellé készült cikk beszámol róla, hogy a párnak összesen hét gyereke van, mert férfiként is családban éltek. Az esküvőn azonban a hét gyerek közül egyedül Angyal Elvira fia, Patrik volt jelen. Szerinte az egyik legnagyobb öröm az életben, ha az ember boldognak láthatja a szüleit.

Hunhír.info – Humen


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »