Hivatalosan 225 emberéletet követeltek a kazahsztáni zavargások

Hivatalosan 225 emberéletet követeltek a kazahsztáni zavargások

Az elmúlt időszak súlyos zavargásai és belpolitika földrengései hivatalosan 225 emberéletet követeltek. A korábban közölt számokhoz képest drámaian megnőtt az áldozatok száma.

“A szükségállapot ideje alatt 225 holttestet helyeztek el a hűtőházakban, ebből 19 a rendőrség vagy a katonaság tagja volt. Néhányan rajtuk kívül felfegyverzett bandita volt, akik részt vettek a terrortámadásokban. Sajnos a támadások áldozatai között civilek is vannak”

jelentette ki a kazah ügyészség szóvivője, Szerik Salabajev.

Hírdetés

Kazahsztán korábban csak 50 halálos áldozatot ismert el, ebből huszonhatot sorolt a “felfegyverzett bűnözők” közé, 18-at pedig a biztonsági erkők közé. A múlt héten megjelent 164 áldozatról szóló jelentést a kazah állami műsorszolgáltató megjelenése után gyorsan visszavonta.

A kazah egészségügyi tárca szóvivője, Aszel Artaksinov, hogy a kérdéses időszakban több mint 2600-an kértek orvosi ellátást, 67-en pedig még mindig rendkívül súlyos állapotban vannak. Hivatalosan a kazah hatóságok 4578 sebesültet tartanak számon.

A kazah rezsim az országos szintű zavargások kitöréséért “felfegyverzett banditákat” tett felelőssé, illetve “nemzetközi terroristákat” is emlegettek, akik “befolyásuk alá hajtották a tüntetéseket”, miközben a zavargások centruma fokozatosan átkerült az ország nyugati tartományaiból a délkeleti Alma-Ata városába.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »