Hivatalos: visszatér a Videoton név

Hivatalos: visszatér a Videoton név

A jövőben újra Videoton néven szerepel Székesfehérvár labdarúgócsapata, amely a 2025/26-os szezonban a másodosztályban lesz érdekelt.

A hírt Cser-Palkovics András polgármester közölte péntek reggel Facebook-oldalán.

„Tegnap megtörtént a sokak által várt aláírás a névhasználatról, visszatér a legendás VIDEOTON név: csapatunk hivatalosan is újra a Videoton FC Fehérvár néven indul a bajnokságban! Köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették ezt” – írta a városvezető.

Hírdetés

Azt is közölte, hogy az új idényre pénteken délelőtt kezdődött meg a bérletek árusítása, melyek árszabásánál az elsődleges szempont az volt, hogy minél több szurkoló legyen kint a meccseken. Ezért a szektorok többségébe az éves bérlet 12 ezer forintba kerül, míg az egy meccsre szóló jegy mindössze ezer forintba. Az ötven százalékos nyugdíjas és diák kedvezmény pedig mindkettőnél igénybe vehető.

A székesfehérvári önkormányzat az élvonalbeli kiesése után, június közepén vette meg egy forintért a klubot és vette át az azt működtető gazdasági társaságot.

A Fehérvár FC az NB I-ben a 11. helyen végzett az előző idényben, így 25 év után játszik újra a másodosztályban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »