Hivatalos ünnepnap van: 162 éve egyesült Moldova Havasalfölddel

Az 1989 utáni Romániában 2014 óta ünneplik nemzeti ünnepként január huszonnegyedikét, a román fejedelemségek – Moldva és Havasalföld – 1859-es egyesülésének napját, miután erről 2014 decemberében törvényt fogadott el a bukaresti parlament.

A hivatalos történetírás szerint a fejedelemségek egyesülése indította el Romániát a „modernizáció és nyugatosodás” útján, amihez az önös érdekeken túllépni tudó, a nemzeti érdekeket tisztán látó és azokért áldozatokat is vállaló vezetőkre volt szükség.

A Román Fejedelemségek egyesülésére a XIX. század közepén került sor Havasalföld és Moldva egyesítésével, így létrejött a Román Királyság. Az egyesülés Alexandru Ioan Cuza nevéhez fűződik, akit mindkét fejedelemség uralkodóként választott meg: 1859 január 5-én Moldva, illetve 1860 január 24-én Havasalföld. A két ország közötti erős kulturális és gazdasági kapcsolatokon alapuló folyamat 1848-ban kezdődött, amikor Mihail Sturdza és Gheorghe Bibescu uralkodása alatt Moldova és Havasalföld közötti vámunió valósult meg. A krími háború kimenetele megteremtette az egyesülés megvalósításának kedvező európai kontextust.

1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzat, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé, annak ellenére, hogy korábban a nagyhatalmak a – krími háború után török fennhatóság alól felszabadult – két román fejedelemség korlátozott egyesülésébe egyeztek csak bele. A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet.

Hírdetés

Romániának eddig (1990 óta) december elseje volt az egyetlen nemzeti ünnepe. 1918-ban az erdélyi, bánsági és magyarországi románok ezen a napon nyilvánították ki Gyulafehérváron az általuk lakott területek és Románia egyesülését. Romániában 1918. december 1-jét a Nagy Egyesülésnek is nevezik, ennek mintájára 1859. január 24-ét – Cuza havasalföldi fejedelemmé választásának napját – a Kis Egyesülés napjaként kezdték emlegetni.

A román fejedelemségek egyesülésének 162. évfordulóján Ludovic Orban Bukarestben, Alexandru Ioan Cuza uralkodó szobránál vesz részt a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulójára szervezett ünnepségeken.

Szintén az uralkodó emlékművénél helyez el koszorút Nicolae-Ionel Ciucă védelmi miniszter, illetve Daniel Petrescu altábornagy, vezérkari főnök is.

Az ünnepségek résztvevői a hagyománytól eltérően idén nem fognak körtáncot (hórát) járni a járványhelyzet miatt.

Az orotodox templomok a vasárnapi misét követően egy percen át harangoznak a ‘kis egyesülés’ tiszteletére.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »