Hivatalos Réty község címere

Hivatalos Réty község címere

Hivatalossá vált Réty község címere, miután júliusban kormányhatározattal elfogadták, és megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Réty község még 2004-ben elkezdte jelképének tervezését, 2006-ra ez össze is állt, aztán hosszas szünet után a régi elemek meghagyásával, de a rajz kis korrekciójával a helyi tanács 2022-ben határozott az elfogadásáról. Az iratcsomót kedvezően véleményezte a megyei címerellenőrző bizottság, a bukaresti övezeti, majd az Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottság, végül a közigazgatási minisztérium felterjesztette jóváhagyásra. A kormány július 13-i ülésén az 592-es számú határozattal fogadta el, a jogszabály a július 19-i 661. számú Hivatalos Közlönyben jelent meg.

Hírdetés

Réty község címere zölddel és vörössel vágott pajzs, felső része hasított. Az első mezőben levő ezüst tavirózsa a község területén fekvő természetvédelmi övezetre, a Rétyi Nyírre utal. A második mezőben az arany kürt a zenei hagyományokat jelképezi, utal a Kováts András által 1935-ben létrehozott fúvószenekarra, mely 1990-ben Kelemen Antal irányításával újjáalakult és felvette alapítója nevét. A pajzs alsó felében látható, három nyílvesszőt markoló páncélos kar a rétyi Antos család (1628-ban Bethlen Gábor fejedelem által adományozott) címerének eleme, mely a történelmi múltat jeleníti meg. A pajzson nyugvó egybástyás falkorona a közigazgatási egység községi rangját jelképezi.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »