Hivatalos: megjelent a sertéspestis Budapestnél, ezt kell tenni

Hivatalos: megjelent a sertéspestis Budapestnél, ezt kell tenni

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált öt elhullott vaddisznóból mutatta ki szombaton az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Úgy tudni, száznál is több vaddisznó pusztult el. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását – közölte a Nébih.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, valamint – a korábbi esetekhez hasonlóan – az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

Hírdetés

Járványügyi nyomozás deríti ki, hogyan került oda a fertőzés

A legvalószínűbb lehetőség jelenleg az emberi közvetítés, mivel a vírus hazánkban vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen. Az elmúlt hetekben több olyan külföldi állampolgár is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de természetesen hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget.

A Nébih hangsúlyozta, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »