Hivatalos: kordonok közé zárja a rendőrség a Pride-ot

Hivatalos: kordonok közé zárja a rendőrség a Pride-ot

Kordonokkal, teljes területlezárással biztosítja a rendőrség a 22. Budapest Pride szombati felvonulását – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI megkeresésére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt tudatta: az adott körülmények között szükségesnek ítélt erőkkel, eszközökkel biztosítják a főváros területére bejelentett rendezvényeket.

A szombati felvonulást „a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény biztosítását területlezárással hajtja végre, melyhez kordonelemet is biztosít” – tették hozzá.

Előzőleg a Szivárvány Misszió Alapítvány a közleményében azt írta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan is bejelentette: hermetikus lezárással kívánja biztosítani a szombati Budapest Pride felvonulást, miközben a menet szervezői kordonok nélkül kívánnak felvonulni.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja múlt pénteken kezdődött. A szervezők már akkor bejelentették: július 8-án kordonok nélkül vonulnak.

Hírdetés

http://mno.hu/

A szervezők továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy „ez az eljárás indokolatlan, aránytalan, és a biztonságot szem előtt tartva mindent megtesznek, hogy szabadon vonulhassanak”.

Kifejtették: a Budapest Pride szervezői évek óta kérik a rendőrséget, hogy ne hermetikus területlezárással biztosítsa a felvonulást. A szervezők az idei menetet minden eddiginél több, több mint 200, a menetet kísérő önkéntes, valamint 50 kamerás jogi megfigyelővel is gondoskodnak a biztonságról, és az esetleges atrocitások rögzítéséről.

Az alapítvány szerint a hónapok óta tartó egyeztetés során a rendőrség együttműködő volt, hivatalos döntésükben mégis azt írták: teljes területlezárással tervezik biztosítani a rendezvényt. Pedig a szervezők – mint írták – úgy értesültek, a „rendőrségnek csupán egyetlen, kisebb ellentüntetésről van tudomása”.

Kitértek arra is, hogy a lezárás a közúti közlekedést is aránytalanul akadályozza. A szervezők a „biztonságot szem előtt tartva” megtesznek minden szükséges lépést, hogy ne teljesen elzárt útvonalon vonuljanak a résztvevők. Azt írták: erre továbbra is megvannak a törvényes lehetőségek, például alternatív útvonalak választásával. Emiatt a Kossuth téri gyülekező utáni pontos útvonalat egyelőre még nem tudják megmondani. Legvégső esetben viszont – azt írták – „kordonbontásra is sor kerülhet a rendezők részéről”.

Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezték, hogy a rendőrségnek akkor is kötelessége biztosítani a rendezvényt, ha a szervezők ilyen módon szabálysértést követnek el. A résztvevőket arra kérik, hogy ennek tudatában vegyenek részt az idei felvonuláson, és a biztonság érdekében fokozottan kövessék a rendezők és menetkísérők útmutatásait – emelte ki közleményében a Szivárvány Misszió Alapítvány.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »