Hivatalos: Az Európai Néppárt Ursula von der Leyent választotta meg csúcsjelöltnek

Hivatalos: Az Európai Néppárt Ursula von der Leyent választotta meg csúcsjelöltnek

Ursula von der Leyen vezeti az Európai Néppárt EP-választási listáját, így határozott a Néppárt kétnapos kongresszusán a közgyűlés, Budakerestben. Ezzel a Néppárt von der Leyent jelöli az Európai Bizottság elnöki posztjára is a következő választási időszakra – vagyis ő az EPP úgynevezett „csúcsjelöltje”. Az EP-választások Európa-szerte június 6. és 9. között zajlanak majd.

Von der Leyen jelölését a lista élére 400 delegált támogatta, 89-en ellene voltak. A legjelentősebb ellenzői között Janez Janšát lehet elmíteni, aki Szlovénia volt miniszterelnöke, valamint a francia republikánusokat, akik von der Leyenről úgy tartják, hogy túlságosan „technikrata baloldali”, aki túl közel áll Emmanuel Macron francia államfő politikai irányához.

Az egész jelölés érdekessége, hogy ez a csúcsjelölti rendszernek adhat egy újabb esélyt. 2019-ben az EPP csúcsjelöltje Manfred Weber volt, ám őt a tagállamok (többnyire a közép-kelet-európai tagállamok) azért nem támogatták, mert nem akartak a csúcsjelölti rendszer javára precedenst teremteni. Az ugyanis azt jelentette volna, hogy nem a tagállamok választják meg az Európai Bizottság elnökét, hanem az EP-választások eredményén keresztül a legerősebb EP-frakció – ami hagyományosan a Néppárt szokott lenni. Ez a tagállami hatáskörök gyengítése felé hatott volna.

Hírdetés

Most azonban von der Leyen egyben csúcsjelölt is, így igen érdekes lesz a bizottsági elnök megválasztásának folyamata – már amennyiben a Néppárt lesz a legerősebb frakció az EP-ben.

Az EPP jelöltállító kongresszusán a Magyar Szövetség, a KDH, és a Demokrati is részt vett. Ehhez a pártcsaládhoz tartozik elvileg a Slovensko (korábbi OĽANO) is, de ők nem voltak jelen a gyűlésen.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »