Hivatalba lép a legújabb nácivadász

Efraim Zuroff és a többi hasonszőrű fajtársa megnyugodhat. Az utánpótlás biztosított.

„Azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy legyek egy nemzetközi szervezet szakértője és munkatársa, amelyik Berlin – Tel Aviv központtal működik majd és fő feladata az európai antiszemita jelenségek kivizsgálása és publikálása lesz. Az én feladatom lesz majd a magyarországi antiszemitizmus eseményeinek, illetve az azzal kapcsolatos jogsértések folyamatos figyelemmel kísérése és publikálása. A felkérést örömmel elfogadtam. Sok munkám lesz.” – írta meg néhány napja facebook-oldalán a nagyszerű hírt Dániel Péter.

Az egyelőre még nem derült ki, hogy vajon melyik az a nemzetközi szervezet, amelyik a soraiban fogadta DP-t, de ez talán a lényeget tekintve nem is érdekes. Dániel alá most végre lovat is adtak, hogy immár nem csak saját véleményeként, hanem valamilyen egylet nevében mocskolhassa tovább Magyarországot.

Afelől pedig ne legyen kétségünk, hogy a honi igazságszolgáltatás elől Izraelbe távozott héber, az elvárásoknak megfelelően fogja végezni a rá szabott feladatot. Ha rajta múlik nem lesz nálunk, magyaroknál alattomosabb, antiszemitább, bűnösebb nemzet a föld kerekén. És hogy ez menyire így van, pontosabban mennyire így lesz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a frissen kinevezett nácivadász legutóbbi megmozdulása:
Néhány napja, egy másfél órás interjú során részletesen tájékoztattam egy francia újságírót a Magyarországon tomboló antiszemitizmusról, az Orbán-kormány által mesterségesen újjáélesztett Horthy-kultuszról, illetve a kivándorlásom előtt ellenem irányuló súlyos támadásokról, rasszista fenyegetésekről és koncepciós perekről. Ez a cikk született a beszélgetésünkből az Israel Magazine-ban, amelyik Izraelen kívül még Kanadában, Franciaországban, Svájcban és Belgiumban is megjelenik. Továbbra is mindent elkövetek, hogy a világ megismerhesse a jelenlegi, szomorú és felháborító magyar valóságot.
Természetesen az nem kérdés, hogy Dániel Péter egy senkiházi mocskolódó, akire önmagában egy szót is kár lenne vesztegetni. Azonban a ”munkásságát” ennek ellenére érdemes figyelemmel kísérni, mert általa közvetlenül betekintést nyerhetünk az úgynevezett ”demokratikus ellenzék” tudatalattijába.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »