A temesvári egyházmegyei ifjúsági központ pasztorális programjában már több éve szerepel október elején egy időpont, amikor szentmisére hívják mindazokat a katolikus fiatalokat, akik a város egyetemein és főiskoláin tanulnak. Idén Pál József Csaba megyéspüspök október 5-én, vasárnap este celebrálta a tanévnyitó szentmisét román és magyar nyelven a temesvári Szent György-székesegyházban.
A liturgián koncelebrált Daniel Dumitru temesvár-gyárvárosi plébános, egyházmegyei ifjúsági lelkész, Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános és Sergiu Ștefan Ursache temesszlatinai plébános. A szentmise zenei szolgálatát a Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus látta el, Iustin Călin tanár vezetésével.
„Sok szeretettel üdvözöllek benneteket, kedves fiatalok, a tanév és a pasztorális év kezdetén. Mindannyian együtt kérjük a hit ajándékát, mert Istenben bízunk. Induljunk el vele, és adjunk helyet Istennek a lelkünkben” – fordult bevezetőjében a fiatalokhoz a megyéspüspök.
Az egyházmegye főpásztora román és magyar nyelven elmondott homíliájában a Katolikus Egyház két kiemelkedő szentjére irányította a jelenlévők figyelmét, akiket október elején ünneplünk: Assisi Szent Ferencre és Lisieux-i Szent Terézre.
„Kedves fiatalok, ebben az évben új útra indultok, és hiszem, hogy hittel, elszántan és lelkesedéssel akartok elindulni. Tetszett, ahogyan megszerveztétek és előkészítettétek a szentmisét – ez bizalomról tanúskodik. Ha azon gondolkodtok, hogy milyen lesz ez az év, hogy sikerül-e előre haladnotok, a Szentírásban megtaláljátok a választ: Mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek. Ne aggódjatok. Ahogyan a mai olvasmányban is hallottuk, Szent Pál apostol azt írja:
– buzdított Pál József Csaba.
Az egyetemes könyörgésben a fiatalok így imádkoztak: „Imádkozzunk minden fiatal felnőttért, akik keresik hivatásukat, és minden egyházmegyénkben tanuló egyetemistáért, hogy a Ifjúsági Központ csoportjaiban lelki és szellemi támaszra találjanak.”
A szentmise végén Daniel Dumitru egyházmegyei ifjúsági lelkész felkérte a Jubilate (román nyelvű), a TEKMEK (magyar nyelvű), a „Jöjj és lásd” Kollégium (román nyelvű) csoport, valamint a Harmonia Christi kórus képviselőit, hogy mutatkozzanak be azoknak a fiataloknak és egyetemistáknak, akik most kezdik tanulmányaikat, és keresztény közösséget keresnek. A fiatalok ismertették csoportjaik tevékenységét, valamint a találkozóik időpontját és helyszínét is.
A liturgiát követően a fiatalok átvonultak az Egyházmegyei Ifjúsági Központba, ahol ez alkalomból találkozóra, kötetlen beszélgetésre is sor került.
A teljes írás a csoportok bemutatkozásával ITT olvasható.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



