Hitlerjugendes tiroli bácsi panasza: ma már azt sem szabad mondani, hogy büdös zsidók

Jövő hétvégén tartományi választásokat tartanak Tirolban, ezt használta ki az osztrák köztévé egy jó kis nácizásra a Bécsben frissen kormányra került FPÖ helyi listavezetőjének lejáratása céljából.

Hírdetés

Az általuk közzétett jelenetben az látható, hogy egy nyolcvan fölötti férfi odalép Markus Abwerzgerhez, és elkezdi neki magyarázni, hogy ő még a Hitlerjugendben kapott kiképzést, ahol rend volt és fegyelem, és hogy ma már bezzeg azt sem lehet mondani, hogy büdös zsidók, mert azonnal lenácizzák az embert. Abwerzger szótlanul hallgatja a szóáradatot, még mintha egyetértőleg bólintana is. Snitt vége, az üzenet egyértelmű: az FPÖ egyáltalán nem határolódik el a náciktól, mert vagy maguk is nácik, vagy tudatosan kiszolgálják a náci szavazók igényeit.

Igen ám, csakhogy kiderült, hogy a köztévé meglehetősen önkényesen vágta meg a bejátszást. Ha ugyanis a tévések még leadtak volna a felvételből pár másodpercet, akkor lehetett volna hallani, hogy Abwerzger azt mondja, hogy de hát ilyet (mármint, hogy büdös zsidók) tényleg nem szabad mondani. A párt egy másik helyi vezetője pedig szintén felháborodottan szól közbe, hogy minden embernek tiszteletben kell tartani a méltóságát. Alább látható a teljes jelenet:

A botrány azóta is zajlik, a tévé elnézést kért a párttól, közben az FPÖ első embere, az alkancellár Heinz-Christian Strache frontális támadásba ment át a közszolgálati tévé és annak legismertebb műsorvezetője ellen.

A hírhamisító tiroli tévéseknek pedig annyit sikerült elérniük, hogy az FPÖ a felmérések szerint majdnem háromszor annyi szavazatra számíthat most, mint a legutóbbi választásokon.

(Válasz.hu nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »