Hitler is jobb volt

Meg vagyunk zavarodva, mint Ádám anyák napján. Eddig szentül meg voltunk győződve arról, hogy Orbán Viktor a valaha élt legnépszerűbb ember a planétán, de legalábbis kies hazánkban mindenképp. Hisz megkutatta a Nézőpont Intézet, eredményeiket pedig múlt vasárnap közzé is tették. A Mráz Ágoston Sámuel (tudják, az az ember, akinek tesója, Mráz Dániel Emánuel Mészáros Lölövel tapsol el pár milliárd közpénzt vonatozásra) által irányított intézet – minő véletlen egybeesés – épp a Jobbik és a DK évadnyitóinak másnapján közölte, hogy Vona és Gyurcsány a legmegvetettebb politikusok szerte az országban, helyettük Orbán Viktorért epekedik a népesség apraja-nagyja, egészen pontosan 54%-nyian szeretnék, ha a felcsúti despota vezetné népét az idők végezetéig a Kánaán felé meg vissza.

De nem telik el egy hét, és a Závecz Research is kihozza a maga felmérését, amely cseppet árnyaltabb képet mutat a magát Európa védelmezőjeként definiáló, valójában kétszínű és gyáva Orbánról.

Závecz a Vasárnapi Hírek korábbi főszerkesztője, Gál J. Zoltán által irányított Ténygyárral közösen összehasonlította a hetven évvel ezelőtti népszerűségi mutatókat napjainkéval, és megdöbbentő eredményekre jutottak, melyeket a 24.hu publikált.

Hetven évvel ezelőtt a megkérdezettek 27 százaléka számára Kossuth Lajos volt az igazi példakép, őt Hunyadi Mátyás (12%), Széchenyi István (12%), Szent István (10%), majd jócskán lemaradva Nagy Lajos király (4%), Petőfi Sándor (4%), II. Rákóczi Ferenc (4%) és Deák Ferenc (1,5%) követték.

Ma még mindig szívesen nyúlunk vissza a régmúltba példaképekért.

Hírdetés

A 2017 végén megkérdezettek szerint Széchenyi István (14,3%) és Hunyadi Mátyás (13,3%) a legmenőbbek, őket követi Szent István (9,5%), Kossuth Lajos (5,4%), Deák Ferenc (4,6%) és II. Rákóczi Ferenc (1,7%). Érdekesség, hogy a 21. századi listára már felfért Kádár János (1,2%), Göncz Árpád (0,7%) és a volt köztársasági elnökkel megosztva ugyancsak 0,7%-os népszerűséggel Orbán is.

De van ám a kutatásnak egy másik aspektusa is. Az embereket megkérdezték arról is, kit vetnek meg a leginkább a történelem szereplői közül. S itt jön egy olyan rész, amelyet nem fog publikálni a Nézőpont.

Hetven éve elődeink a legkártékonyabb alaknak Szálasi Ferencet tartották. A Ténygyár szerint a felmérés közvetlenül a második világháborút követően készült. Szálasit Horthy Miklós (12%), a Habsburg család (3,3%), Haynau (2,3%), Gömbös Gyula (1,4%), Bethlen István (1,1%), Metternich kancellár (0,7%) és Ferenc József király (0,7%) követték.

A jelenben, 2017 végén a magyarok szerint a legkártékonyabb történelmi szereplő Rákosi Mátyás (9,5%), de közvetlenül utána a NER Rodolfója, Orbán Viktor következik, akit a megkérdezettek 8,8%-a tart a legkárosabb magyarnak. Ebből is látszik, hogy azért nagyon sokan átlátnak a hazug propagandán és szemfényvesztésen. Orbánt lemaradva, Kádár János követi (4,8%), majd Horthy Miklós (4,7%) és Gyurcsány Ferenc (4,4%) következnek. De hogy a propaganda sokaknál mégis működik, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a megkérdezettek 2,1%-a szerint Soros György a legártalmasabb figura a magyar történelemben. Ez már csak azért is megdöbbentő, mert Hitlert „csupán” a magyarok 1,5%-a tekinti a nemzet sírásójának.

Manapság tehát a megkérdezettek szerint Orbán Viktor legalább 7-szer többet árt az országnak, mint Adolf Hitler tette. Persze ez így merész összehasonlítás, hisz a második világháború eseményei egyre hátrébb kerülnek a közbeszédben, míg Orbán és ámokfutása nagyon is kézzelfogható és aktuális valóság.

Orbán ezüstérmes a legkártékonyabb magyarok versenyében


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »