Hitler arcképe ellen tiltakozott a kommunista, őrizetbe vették, most az Alkotmánybíróság is ejtette

Hitler arcképe ellen tiltakozott a kommunista, őrizetbe vették, most az Alkotmánybíróság is ejtette

Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal elnökét 2017-ben azért vették őrizetbe, mert a Klauzál téri csarnokban árult, Adolf Hitler arcképével ellátott lemezborító ellen tiltakozva „Stop Nazism” feliratot festett a járdára.

A rendőrséget korábban hiába hívta ki, ezért telefonon spontán demonstrációt jelentett be. A bíróság előtt, ahol Schiffer András egykori LMP-elnök volt az ügyvédje, kifejtette, hogy véleménye szerint nem követett el rongálást, tette a társadalomra nem veszélyes. A bíróság ennek ellenére szabálysértés miatt figyelmeztetésben részesítette, azzal érvelve, hogy a más tulajdonában való bármilyen mértékű (ez esetben 1500 forintos) kár okozása egyértelműen veszélyes a társadalomra, a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlása sem járhat mások tulajdonának sérelmével.

Hírdetés

Ez ellen született az alkotmányjogi panasz, arra is hivatkozva, hogy Vajnai spontán gyűlést jelentett be, így tevékenysége védett alapjog-gyakorlás volt. Az Ab szerint azonban a panaszban nincs alkotmányjogilag értékelhető érvelés, a gyülekezési jognak pedig semmi köze az ügyhöz, mert a telefonon bejelentett egyszemélyes akció nem gyülekezés.

Vajnai korábban azt mondta, mindenfajta előzetes figyelmeztetés nélkül vették őrizetbe, a rendőrök nem igazoltatták, a jogait sem ismertették, az eljárás miatt panaszt tett. A BRFK viszont azt közölte, Vajnai ellenállt a rendőri intézkedésnek, nem volt hajlandó igazolni magát, fenyegette a rendőröket, ezért volt szükség az intézkedésre. Szerintük Vajnai jogi felvilágosítást is kapott. A Hitlert ábrázoló kép egy lemezborító, így annak árusítása nem bűncselekmény.

(HVG nyomán)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »