Hisztérikus reakciókat váltott ki a népszerű brazil youtuber, aki támogatná a „náci párt” megalakítását

Hisztérikus reakciókat váltott ki a népszerű brazil youtuber, aki támogatná a „náci párt” megalakítását

Rendesen kihívta a sorsot maga ellen Brazíliában egy youtuber, aki az egyik népszerű műsorban jelezte: támogatná „náci párt” megalakítását az országban.

Az ügyészség egyből be is jelentette, hogy a „nácizmus feltételezett védelmezése” miatt nyomozást indított az ügyben.

„Úgy gondolom, hogy kellene olyan náci párt, amelyet elismer a törvény” – jelentette ki brazil képviselőkkel készített interjújában Bruno Aiub. Aiub készíti a Flow podcastet, amelynek 3,6 millió feliratkozója van a YouTube-on és egymillió a Twitchen. A műsorban azt is kijelentette, hogy „a radikális baloldalnak sokkal több tere van, mint a radikális jobboldalnak”, és „náci párt” létjogosultsága mellett érvelt.

„Ha valaki zsidóellenes akar lenni, szerintem joga van hozzá” – tette hozzá a műsorvezető, aki később bocsánatot kért, és azt mondta: „részeg volt”, amikor e megjegyzéseket tette. A műsorról készült felvételt eltávolították a közösségi oldalakról és az Estudio Flow nevű produkciós cég kedden közölte, hogy elbocsátotta a műsorvezetőt.

Hírdetés

A 31 éves Bruno Aiub kijelentéseit számos zsidó szervezet és brazil politikus és közéleti személyiség hisztérikusan bírálta. „A gyűlöletbeszéd és a gyűlöletbeszéd védelme szörnyű következményekkel jár az emberiségre nézve, és erre a nácizmus a legjobb történelmi bizonyíték” – reagált a Brazíliai Izraelita Konföderáció.

„Nem, a nácizmus védelmezése nem egyenlő a szabad véleménynyilvánítással” – írta Németország brazíliai nagykövete, Heiko Thoms a Twitteren. A „nácizmus védelmezése tiszteletlenség a rezsim áldozatainak és túlélőinek emlékével szemben, és figyelmen kívül hagyja az általa okozott borzalmakat” – tette hozzá a diplomata.

A brazíliai ügyészség közleményben tájékoztatott arról, hogy a „nácizmus feltételezett védelmezése” miatt vizsgálja az ügyet. A nyomozás az egyik meghívott vendég, a magát centristaként azonosító Podemos pártot képviselő Kim Kataguiri parlamenti képviselő kijelentéseit is vizsgálja.

Kataguiri azt mondta: „Németország hibát követett el a náci párt kriminalizálásával.”


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »