Hisztériakeltés és történelemhamisítás

Hisztériakeltés és történelemhamisítás

A radikális baloldali Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti kongresszusi képviselő kijelentette, hogy a hawaii őslakos leprásokat ápoló Molokai Szent Damján – akit a hawaii emberek nagyon tisztelnek – a fehér felsőbbrendűség egyik jelképe, helyette pedig az amerikaiak ellen harcoló Liliuokalani hawaii királynőnek kell szobrot állítani, mégpedig a washingtoni Capitolium épületében.

Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) radikális baloldali politikus, New York állam 14. körzetének a demokrata párti kongresszusi képviselője csütörtökön, a washingtoni Capitolium épületében lévő szobrokat mutatta be az Instagram oldalán, közben arról beszélt, hogy – szerinte – hiányoznak az amerikai törvényhozás épületéből a nőknek emelt emlékművek.

A politikusnő megállt Molokai Szent Damján (Father Damien) szobránál, majd valótlanul azt állította, hogy a belga származású misszionárius gyarmatosító volt. Ezt követően azt sérelmezte, hogy miért áll az ő szobra a Capitoliumban, majd hozzátette, hogy Liliuokalani Hawaii királynőjének szobra kellene Molokai Szent Damján helyére.

Ocasio-Cortez továbbá kijelentette, hogy a belga misszionárius szobra az elnyomó fehér felsőbbrendűség és a patriarchális társadalmi berendezkedés jelképe.A radikális baloldali politikus szavait határozottan cáfolta a National Catholic Register.

Felhívták a figyelmet Molokai Szent Damján (1840-1889) életrajzára. A későbbi szent Belgiumban született, flamand katolikus családban. Először szerzetes, majd pedig pap lett és különböző misszionárius tevékenységben vett részt. 1864-ben érkezett meg a Hawaii Királyság területére, aholannak szentelte hátralévő életét, hogy a leprások szigetén, Molokán betegeket ápolt, elsősorban őslakosokat.

Hírdetés

Emiatt a helyiek körében óriási népszerűségre tett szert. Azonban ő is elkapta az akkor még gyógyíthatatlan leprát és 1889-ben a betegség a szövődményeibe belehalt. A National Catholic Register szerzője úgy fogalmazott, hogyMolokai Szent Damján feláldozta életét az őslakosokért, ezért rendkívül métátlan őt mindenféle igaztalan vádakkal illetni.

Ocasio-Cortez véleményével ellentétben, a szerzetespap egyáltalán nem vett részt Hawaiinak az amerikaiak általi „gyarmatosításában” és nem is szorgalmazott semmi ilyesmit. Természetesen a fehér felsőbbrendűségnek sem volt a híve, tehát nem bőrszín alapján ítélte meg a rászorulókat.

A radikális baloldali politikus a történelmi tényekkel sincs tisztában, mivel a Washington által támogatott fehér telepesek csak Molokai Szent Damján halála után 4 évvel, 1893-ban döntötték meg Liliuokalani királynő uralmát.

Hawaii 1898-ban került az Egyesült Államokhoz, a státuszát az 1900-ban kiadott Hawaiian Organic Act szabályozta. Ennek alapján amúgy nem gyarmat volt, legalábbis hivatalosan. 1959-ben pedig az Amerikai Egyesült Államok teljes jogú, 50. tagállama lett.

A katolikus hírügynökség álláspontja alapján,Molokai Szent Damjánt Hawaiiban még ma is nagy tisztelet övezi, a nem katolikusok körében is,az Egyesült Államok más részein pedig szintén ápolják az emlékét, nem véletlenül áll szobra a washingtoni Capitoliumban és egyébként a honolului törvényhozás épülete előtt is.Hawaiiban már életében is köztiszteletben állt, ennek jeléül 1881-ben királyi kitüntetésben részesítette.Alexandria Ocasio-Corteznek az a törekvése, hogy a leprásokat ápoló szentnek a szobrát dobják ki, és helyette állítsák fel a Capitoliumban egy olyan királynőnek az emlékművet, aki az Egyesült Államok ellen harcolt, radikális baloldali történelemhamisításnak minősíthető, és az Iszlám Államhoz hasonlítható, hiszen a radikálisok is a hódító nyugatot látják a történelmi emlékekben, akárcsak a terrorszervezet.

Ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a demokrata politikus nincs tisztában hazája történelmével, annak ellenére, hogy a Bostoni Egyetemen nemzetközi kapcsolatokat (international relations) hallgatott, aminek az alapja a történettudomány.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »