Tetten lehet azonban érni a világ pénzuralmi rendszerének és egy nemzeti kormány politikájának nyílt színi összeütközését.
A forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben az utóbbi néhány héten belül hirtelen jelentősen romlott. Amikor a világpiac valamelyik fő terméke befolyásolásnak van kitéve, szinte menetrend szerint más főbb piacokon (főként a deviza- és részvénypiacokon) nem várt nagyságú mozgások jönnek létre.
Most is ennek voltunk tanúi a szaúdi olajfinomítót ért és máig érdemben nem tisztázott szeptember 14-i támadás következményeként. Kevés magyarázatra szorul, hogy az olaj az egész világgazdaságot meghatározó stratégiai termék, Szaúd-Arábia pedig egyes számú kulcsszereplője a piacnak. Néha nem is kell ilyen esemény, megy ez magától is, miként tapasztaltuk ezt a török líra vesszőfutása esetében többször is. Most viszont figyelmet érdemlő esemény volt, hogy egyes nemzeti valuták árfolyama (így a forinté is) rövid időn belül jelentősen esett.
Miért van az, hogy térségünkben a vizsgált időszakban éppen a forintot érte a legnagyobb árfolyamromlás? Az augusztus 19. és szeptember 17. közötti, igazán feszültségteli időszakot vizsgálva mindegyik térségbeli nemzeti pénznem megingott, a végén azonban a forint 2,5 százalékos veszteséget szenvedett, miközben a cseh korona csak fél százalékot veszített, a lengyel zloty rövid megingás után szinte visszatért az eredeti árfolyamára. Az egészben az a legkülönösebb, hogy a román lej szinte meg sem mozdult, történt, ami történt a legjelentősebb világpiaci olajszállító országban.
Az események értékelésénél mindenképpen abból a nyilvánvaló tapasztalati tényből kell kiindulni, hogy az árfolyamok mozgását az adott pénznemre irányuló keresleti és kínálati viszonyok mozgatják. Ha esetünkben a forint árfolyama romlik, biztosak lehetünk benne, hogy több forintot adnak el, mint amennyit vásárolnak. Ennek alapján nyilván több forintot adtak el, mint amennyit vásároltak az elmúlt hónapban, ezt kár vitatni. Vizsgálni azt érdemes, hogy a piaci szereplők közül kik és mit csináltak, csinálhattak. A rendes piaci működésből a forint ilyen esése ugyanis nem következne. Hazánknak a külpiacokkal folytatott pénzforgalmát átfogó folyó fizetési mérlege ugyanis a 2018-as évre GDP-arányosan 0,3 százalékos többletet mutatott. A többlet azért csúszott többszázalékosról csupán 0,3-ra, mert hatalmas összegben jöttek külföldi befektetések (több mint négymilliárd euró értékben), és a befektetők rengeteget importálnak, hogy felépüljenek létesítményeik (autógyárak és egyebek), ez terheli a fizetési mérleget, de a másik oldal mint bejövő érték (tőkeimport) már nem része a folyó tételeknek.
Mellesleg a lengyelek tavaly mínusz 0,6 százalékos, míg az árfolyaméllovas románok mínusz 4,5 százalékos fizetésimérleg-deficitet produkáltak. (Nagy változások a folyó fizetési mérlegekben 2019-ben eddig sem voltak, noha az adatokat csak 2020 első negyede végén ismerhetjük meg.) Az árfolyamnak van azonban egy olyan területe, ami nagy összegeket tud gyorsan megmozgatni, és ez az adott országok likvid, piacképes adósságinstrumentumainak, kötvényeinek adásvétele. Az, hogy az éppen mennyi, nagyban az ország adósságszintjétől függ. Bár hazánk derekasan küzdi le az örökölt GDP-arányos adósságszintet (ami jelenleg 70 százalék körüli), mégis, ebben a tekintetben a környékbeliek sokkal jobban állnak: Lengyelországban 49 százalék, Csehországban 34 százalék, Romániában 34,1 százalék ez az érték. Az árfolyammozgások szempontjából nem érdekes, hogy az eurózóna országainak átlagos eladósodottsági szintje 85,9 százalék, hiszen az eurónak magával szemben értelemszerűen nincs országonként külön árfolyama.
Bár az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent az adósság miatti kitettségünk, relatíve még mindig magas a térséghez képest. Ne feledjük, hogy ennek ellenére sikerrel csökkentettük a kamatszintet, jelentősen megkurtítva a külföldi befektetők hozamait. Ma az államkassza adósságainak döntő hányada forintban, de még mindig külföldi kezekben van, noha az államkassza sikerre vitte a hazai háztartások bevonását a finanszírozásba, ami ma eléri a húsz százalékot. Azt is tudni érdemes, hogy a belföldről jövő, forintban eszközölt befektetések egy részénél is külföldről tartják kézben a gyeplőt.
Egyszóval bizonyos külföldi befektetői körök a helyzet, az olajár-emelkedés adta általános térségbeli árfolyamromlás hullámára ráültek, abban a reményben, hogy ezt kihasználva rövid idő múlva közelébe érhetnek hajdani mesés hozamaiknak, amit az államkasszán kerestek. Ezért még egy kis áldozatra is hajlandók és még kockázatvállalásra is készek. Hazai elemzőink, akik ezekről az ügyekről nem szoktak beszélni, most mégis megszólaltak. Kimutatták, hogy a forintot telibe shortolták, jórészt külföldiek. Ez nem más, mint egy a shortolt összeg néhány százalékát kitevő biztonsági piaci letét arra az esetre, ha a forint árfolyama esni fog. Ha bejön a short, akkor a teljes összegre kapja meg a shortoló az árfolyamnyereséget, tehát rövid időn belül a letétnek akár a több száz százalékát is lehet nyerni, ha ellenkezőleg, árfolyam-emelkedés jön, pillanat alatt elúszott a letett pénz.
A shortolók ismét arra számítanak, hogy mi, laikus forinttulajdonosok (tízmillió állampolgár, a magunk mintegy hatezermilliárd forintnyi készpénztartalékunkkal) csatlakozunk hozzájuk, és mi is menekülünk a forinttól. Ha éppen elfelejtünk mégis csatlakozni az ötlethez, és inkább továbbra is forintban tartjuk a pénzünket, egy idő után a shortolók is kifulladnak, és a normál pénzfolyamatok a javulás irányába lökik az árfolyamot.
Az ügy teljes tisztázásához maradt még egy nagyon kényelmetlen kérdés. Miért nem shortolták meg jobban a zlotyt és főként a lejt, esetleg a cseh koronát? Teljes és piaci logikán alapuló magyarázat nincs erre. Tetten lehet azonban érni a világ pénzuralmi rendszerének és egy nemzeti kormány politikájának nyílt színi összeütközését. Nem kétséges, hogy hajdani magyarországi hozamaik megcsappanását korábbi befektetőink nagyon fájlalják. A trend visszafordításáért nagyon sokra hajlandók, még anyagi áldozatokra és kockázatviselésre is. Tisztában vannak azzal is, hogy hazánk pénzügyi megrendszabályozását a globalista politikai színezetű európai kormányok nekik nem rónák fel, éppen ellenkezőleg. Lengyelország és főként Románia tabu, hiszen ottani berendezkedésük szempontjukból – főként a lényegbevágó katonai téren – példaértékű. Ezeket a kormányokat árfolyamnyomás alá helyezni nem lenne célszerű.
Marad Magyarország, és ha sikerül a megleckéztetés, feljebb kell húznunk a kamatokat is, amin újra kitűnően lehet keresni, és ami intő példa lehet másoknak is. A kiváltó világesemény hatása azonban már múlóban van. Az olaj ára mérséklődött. A hullámok csitulnak.
Boros Imre
A szerző közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
