MSZP-s transzparens hirdeti: „Szavazzon Ön is Hiszékeny Dezsőre!” Igen, nem tévedés, ez a neve. „A magyar nyelv értelmező szótárá”-ban olvassuk a „Hiszékeny” címszó alatt: „Olyan személy, aki bármiben könnyen hisz, akit könnyű félrevezetni.” S akit könnyű félrevezetni,, az ugyebár szintén könnyen vezet félre – másokat.
Nem kell félni, nem idézem ide az MSZP-s potentát életrajzát, arcképét pláne nem – elvégre van olyan is, hogy esztétikai érzék. Csak eltűnődöm. Tényleg nincsen határa a pofátlanságnak? Ma, 2022-ben, fővárosunk utcáin ilyen névvel és fizimiskával képes valaki szavazatokat gründolni?
Mindjárt eszébe is jutnak ilyenkor az embernek bizonyos történelmi múltképek – bár amint tudjuk, legjobb „a múltat végleg elfeledni”. Hát az övékét amúgy tényleg ideje lenne már! Csak kérdés, hogy azok a nyugdíjasok, aki e hiszékeny potentátra voksolnak, s koruknál fogva tudniuk illene, mi is volt az a proletárdiktatúra (nem gazdagodtak meg rajta, csak a szavazatuk kellett hozzá!), elvesztették a fejüket?
Persze vannak a múltnak olyan szeletei, melyeket ilyenkor nem elfeledni kellene, hanem – újraélni. Valaha a rosszal szembeni ellenállás olyan volt nemzetünkben, mint mindennapjainkban a levegővétel. Ezt erősítendő, egy 1940-es évekbeli nemzetnevelési tanulmánykötetből idézünk:
„A magyar erkölcs mindenekelőtt férfias: hősi. Idegen tőlünk az érzelgés, az olvadékonyság, a puhaság, a vonaglás. Az egész magyar életet ez a férfias keménység jellemzi: nélkülözést, forróságot és hideget, észvesztő vihart és hihetetlen teljesítményeket zokszó nélkül bírunk. Igazán mély érzéseinket el sem mondjuk. Ha egy magyar költő történetesen sír, abban a fajtája féltése és ezeréves bánata fakad fel, nem pusztán az egyéni nyavalygás. A magyar ember nem élveteg, akármilyen mély érzelmek hatják is át. A magyar szereti a munkát. Azért nem adja át a földjét a legtöbb gazdálkodó késő öregségéig. Az egész magyar élet elhanyatlását jelentené az elférfiatlanodás. Nekünk éber figyelemre, kemény akaraterőre, tűrni tudó önfegyelemre, szakadatlan lélekjelenlétre, rugalmas testre, acél izomra, vas idegekre, férfias jellemre van szükségünk: hősi lélekre.” (Kincs Elek: Múltunk és jövőnk. In: Új magyar nevelés. Szerkesztette: Kincs Elek és Nagy Ferenc. Budapest, 1942. MEFHOSz Könyvkiadó-Hungária Nyomda Rt. 264.)
Hősi lélekre, nem hiszékenyre – ismételhetnők. Ami tettekben is megnyilvánul. Íme erre egy példa az 1919-es vörös kommün idejéből:
„Amikor népbiztosi rendeletre kihirdették az egyik VIII. osztályban, hogy a Himnuszt nem szabad énekelni, válaszul az egész osztály nyitott ablak mellett rázendített a nemzeti imádságra.” (Dr. Trombitás Gyula: A budapesti állami Verbőczy István Gimnázium 50 éve (1892-1942). Budapest, 1942. 20.)
A nemzeti imádságra, ami a hiszékenyeknek persze nyilván nem az. Nekik az Internacionálé jutott. Szegények!
De nem folytatom az idézést, pedig éppenséggel lehetne – előttem ugyanis egy (Szent István Társulat által kiadott, 64 oldalas) brosúra 1906-ból, amelynek álneves szerzője (Adár deák) ezt a címet adta: „Jönnek a szociálisták!”
Vajon mikor jelenik meg már egy olyan, melynek címe: „Mennek a szocialisták”?
Istenem, mit meg nem adnék érte!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
