„Hiszek a szeretet végső győzelmében!” – 100 éves Mária Franciska M. Romuálda kalocsai iskolanővér

„Hiszek a szeretet végső győzelmében!” – 100 éves Mária Franciska M. Romuálda kalocsai iskolanővér

Július 4-én ünnepelte 100. születésnapját Mária Franciska M. Romuálda kalocsai iskolanővér, akiért hálaadó szentmisét mutatott be a budapest-csepeli Jézus Szíve-templomban Pintér Gábor érsek, Új-Zéland és Óceánia apostoli nunciusa. A szentmisén és az azt követő ünnepségen Franciska nővér rendtársai, volt hittanosai, római ismerősei, barátai együtt adtak hálát áldozatos, gazdag életéért.

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának legidősebb tagja, Máriai Franciska – szerzetesi nevén Romuálda nővér – élete a csendes hűség, tanítás és szolgálat példája. A bajai születésű Franciska 19 évesen döntött a szerzetesi hivatás mellett, majd 1947-ben tette le első fogadalmát Kalocsán. A száz évéből nyolcvanat fogadalmas nővérként élt meg, Istennek szentelve minden napját, imában, szolgálatban és szeretetben.

Az 1950-es években, a kommunista elnyomás idején le kellett vetnie rendi ruháját, de ő hűségesen kitartott hivatása mellett.

A rendszerváltás után újra viselhette a rendi öltözéket, amelyet Domaszéken vett újra magára. Később Domaszék díszpolgárává választották, illetve a domaszéki templom újjáépítésében is részt vállalt.

2001 és 2013 között Rómában, a Szent István Házban szolgált, ebben az időszakban találkozott Szent II. János Pál pápával is. Római szolgálata után a rend budapesti Szent József Otthonbába költözött, ahol 2014 és 2020 között a nővérek elöljárói szolgálatát is ellátta, miközben mindennapjait átszőtte az ima, a rendszeresség és a közösség segítése. Nemcsak a külső rendet tartotta meg, hanem a lelki-szellemi élet egyik fő irányítója is volt: az ünnepeket mindig mély belső tartalommal töltötte meg.

Az internet világát ügyesen és mély lelki szándékkal használta. E-mailen és telefonon keresztül tartotta a kapcsolatot barátaival, lelkigondozottjaival. Ünnepekre írt körleveleiben, adventi és nagyböjti elmélkedéseiben mindig jelen volt a szeretet és az imádság ereje. Az ablak előtt megpihenve sokszor imádkozott a járókelőkért, számára ismeretlen emberekért, akiknek életére külön-külön áldást kért.

A Szent József Otthon lakói mind a mai napig különleges szeretettel veszik körül: mindenki úgy érezheti, hogy Franciska nővérnek ő a legkedvesebb, őt szereti a legjobban.

Hírdetés

Szíve mélyén mindig is csendesen élt benne a vágy, hogy megélhesse századik születésnapját.

A hálaadó szentmisét Franciska nővér életéért a csepeli Jézus Szíve-templomban Pintér Gábor érsek, apostoli nuncius mutatta be.

Ahogy saját magáról mindig is nyilatkozott, a „csendesen szenvedő, halkan szerető Máriával való egységre” törekedett.

Ahogy arra Pintér Gábor prédikációjában kitért, Franciska nővérrel kapcsolatban eszünkbe juthat a 16. századi karthauzi vértanúk jelmondata: Crux dum volvitur orbis – A kereszt áll, miközben forog a világ. A háborút, politikai és gazdasági válságokat, egyházüldözést, technológiai forradalmat megélt Franciska nővér is részese volt e forgó világnak. Mindazok számára, akik ismerik őt, ő „a mozdulatlan pont a forgó világ szívében”.

Megtapasztalhattuk részéről az irgalom szavát, a gyógyító érintést, az óvatos, bölcs útmutatást. Személyes tanúságtételét mindvégig a remény fonala vezeti.

Számára kedves idézet a „hiszek a szeretet végső győzelmében”, amelynek lényege egész életét áthatotta, és amelyre fiatalok sokaságát tanította. Életét nem nagy szavak, hanem az egyszerűség, az embertársaiért végzett alázatos szolgálat jellemzik, amelyek miatt személye példaértékű.

Szöveg és fotó: Pujcsek Adél

Forrás: Csepel II. Jézus Szíve Plébánia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »