Hiszed-e ezt? – ez az idei ökumenikus imahét fő kérdése

Hiszed-e ezt? – ez az idei ökumenikus imahét fő kérdése

Kezdetét vette január 19-én, vasárnap az idei ökumenikus imahét, amely a keresztyén egységért végzett közös imádság és tanúságtétel kiemelkedő, rendszeres alkalma.

Budapesten az ünnepélyes nyitó istentiszteletnek a Deák téri evangélikus templom adott otthont, ahol a résztvevők együtt emlékeztek arra, hogy hitük közös alapja erősebb minden különbségnél – számolt be a reformatus.hu.

Idén a hét választott témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b).

Hiszed-e ezt?

Az idei ökumenikus imahét fő kérdése, hogyan tudjuk biblikus alapon, ma is érthető módon megvallani a hitünket röviden, tömören – nyilatkozta Steinbach József püspök, a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, aki ennek a hétnek minden napján más és más dunántúli gyülekezetben hirdeti az Igét.

Hírdetés

Steinbach József református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy az Úr az egyetlen, aki a hatalmával nem él vissza, és aki szeretetében mutatja meg azt nekünk.

Erdő Péter bíboros, bár jelen volt a rendezvényen, de betegségére hivatkozva nem szólalt fel, helyette Martos Levente Balázs esztergom–budapesti segédpüspök mondott beszédet. Ebben János evangéliumából Jézus és Márta, Lázár testvérének párbeszédére hívta fel a figyelmet, arra, hogy őrizzük meg egymás csendjét, és találjuk meg azt a pillanatot, amikor valóban szükséges és érdemes szólni. (Jn 11,17–27) – A párbeszéd művészete magában foglalja, hogy bátrak legyünk, de tapintatosak, tiszteletteljesek, de szókimondók, tárgyilagosak, de mégse legyünk távolságtartók – hangsúlyozta.

Az idei imahét különleges jelentőséggel bír, hiszen 1700 évvel ezelőtt, 325-ben a Konstantinápoly melletti Niceában tartották az első ökumenikus zsinatot.

Erre emlékezve állította össze a 2025-ös imádságokat és elmélkedéseket az észak- olaszországi Bosei Monasztikus Közösség.

 

(reformatus.hu/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »