HírTV-seket is utcára tesz Simicska – de Kálmán Olgát persze nem érheti bántódás

Közleményt adott ki kedd délután a Hír TV a társaságot érintő, már múlt kedd óta tudott létszámcsökkentésről. A közlemény szerint a csatorna „a jelenlegi médiapiaci körülmények között”, a „hosszú távú, hatékony működésének fenntartása érdekében” döntött a csoportos létszámleépítésről.

A közleményben azt írják: „az intézkedés a társaság több területét érinti, beleértve a menedzsmentet is.” Arról, hogy a leépítés hány embert érint, nem szól a közlemény, de a Simicska-médiabirodalom jövőjéről szóló múlt keddi bejelentések után kiszivárgott hírekben az szerepelt, hogy 30-40 embert bocsáthatnak el. Úgy tudni, továbbra is körülbelül ennyi ember elbocsátásával számolnak, és szerdán minden leépítésben érintett munkavállalót tájékoztatnak a döntésről.

Hírdetés

A közlemény szerint a „személyi döntéseket kizárólag üzemgazdasági szempontok alapján” hozták meg, és arról is írtak, hogy „közkedvelt műsoraink a jövőben is folytatódnak”.

Simicska Lajos a múlt héten zárta be az érdekeltségeibe tartozó médiavállalkozások közül a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, és már akkor tudni lehetett, hogy a Hír Tévénél is lesznek személyi változások, míg a Heti Válasznak új kiadót kell keresnie (a Nemzetre és a Heti Válaszra be is jelentkezett az LMP-s Ungár Péter).

Kedd estére kiderült, hogy a leépítések két ütemben zajlanak, az első körben a csatorna elköszönt D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztőtől és Szöllősi Györgyi műsorvezetőtől is, holnap pedig újabb bejelentések várhatók. Az Index információi szerint 1-2 kivétellel leépítik a hírhátteres csapatot, illetve távozhatnak a technikai személyzettől és külsős bedolgozók közül is. Kálmán Olga műsorát, a Híradót, illetve a Célpontot állítólag nem érintheti komolyabban a leépítés, de ezek egyelőre csak belső pletykák és találgatások, hivatalosan nem erősítették meg. Az is valószínűsíthető, hogy külsős gyártásban készülő műsorok költségkímélésből belső gyártásba kerülhetnek majd a leépítések miatt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »