Hírsaláta

Hírsaláta

MEGSZŰNT A NYOMTATOTT FRISS ÚJSÁG. Ma jelent meg a Szatmári Friss Újság utolsó nyomtatott lapszáma. A szerkesztők ebben közlik, hogy a lapot megjelentető kiadó döntése értelmében szeptember 1-jétől felfüggesztik Szatmár megye egyetlen magyar napilapjának nyomtatását, a csapat pedig online hírportálként működteti tovább az újság internetes oldalát.

Információink szerint a nyomtatott lap kiadásának legfőképp anyagi okai vannak. A megnövekedett előállítási és terjesztési költségek miatt döntött úgy a kiadó, hogy felhagy a napilap kinyomtatásával. A hírt már közölték a szerkesztőség munkatársaival, sőt, vannak, akiket már a munkaszerződésük felbontásáról is értesítettek. (Maszol)

Hírdetés

ÖT ÉVRE ÍTÉLTÉK A VOLT POLGÁRMESTERT. Hivatali visszaélésre való felbujtás miatt jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték tegnap Gheorghe Nichita volt iaşi-i polgármestert. Az egykori elöljárót azzal vádolják, hogy a helyi rendőrség eszközeit és alkalmazottait felhasználva kémkedett a szeretője után. Gheorghe Nichitát korábban egy másik ügyben ugyancsak öt év börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt. Tavaly októberben feltételesen szabadlábra helyezték, az ítélőtábla tegnapi jogerős ítélete nyomán azonban ismét börtönbe kell vonulnia. (Agerpres)

CÉGEKET IS ALAPÍTANAK AZ UKRÁNOK. A háború kitörése óta Romániába érkezett több mint kétmillió ukrajnai menekült elsöprő többsége csak átutazott Románián, egy részük azonban hosszabb távú tartózkodást tervez. A bukaresti munkaügyi tárca adatai szerint jelenleg közel 6500 ukrán állampolgár dolgozik az országban, közülük 4300-an háborús menekültek. A legtöbb menekült a feldolgozóiparban, az építőiparban, a vendéglátóiparban és a kiskereskedelemben helyezkedett el. Vannak olyanok is, akik vállalkozóként próbálnak jövedelemhez jutni: július végéig 166 ukrán tulajdonban levő céget jegyeztek be Romániában, közülük 152-t a háború kitörése után. Ezek többsége az informatika, a szállítás, a kereskedelem, a tanácsadás és az építkezés területén működik. Az ukrán tőke szerepe elhanyagolható a román gazdaságban: 860 ukrán cég működik Romániában, ezek közel 20 százalékát idén jegyezték be. (Maszol)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »