Hírsaláta

Hírsaláta

ÍGY IS BE AKAR VONULNI A TÖRTÉNELEMBE. Florin Cîţu azt szeretné, ne csupán viharos miniszterelnöki múltjára emlékezzen a jónép, hanem arra is: ő volt az első olyan kormányfő, akinek ténykedése alatt végre nem érte meglepetésszerűen a tél az országot.

Ezért arra kérte a tegnapi távértekezleten a prefektusokat, hogy a politikai helyzettel nem törődve lássanak neki „komolyan” a téli időszakra való felkészülésnek. Biztosította a kormány területi megbízottjait, hogy függetlenül attól, ki lesz kormányon, elegendő forrás áll majd a rendelkezésükre a téli hónapokra. Ugyanakkor felszólította a kormánynak alárendelt intézményeket, gondoskodjanak arról, hogy a szállításban se legyenek fennakadások. „Azt szeretném, hogy ez legyen talán az első tél, amelyik nem éri meglepetésszerűen az országot. Tudjuk, hogy közeledik a tél, mert október van, és minden évben van tél. Jó, ha felkészülten ér minket” – jelentette ki Florin Cîţu. (Agerpres)

Hírdetés

VIGYÁZAT, ÚJABB CSALÓ! A posta és az adóhivatal után újabb állami hatóság jelentkezett, hogy figyelmeztesse a polgárokat: elvetemült számítógépes bűnözők hamis e-maileket küldözgetnek a nevében, hogy így szerezzék meg áldozataik személyes és banki adatait, s ezek birtokában pénzüket. A rendőrség közösségi oldalán figyelmeztetett, hogy valakik a közlekedésrendészet nevében küldözgetnek elektronikus leveleket kiszemelt áldozataiknak, amelyekben arról értesítik őket, hogy közlekedési kihágás miatt megbírságolták őket. Az üzenet szerint a „szabályszegő” olcsóbban megúszhatja, ha 15 napon belül kifizeti a bírság összegének felét – ehhez, illetve a jegyzőkönyv megtekintéséhez viszont rá kell kattintania a megadott linkre. (Főtér)

FURA LAGZI. Botoșani városában a hétvégén lakodalmat szerveztek az egyik vendéglátóipari egységben, de mivel sem a vőlegény, sem a menyasszony nem volt beoltva, a lokál tulajdonosai PCR-tesztet kértek az ifjú pártól. Az eredmény épp a nagy napon futott be, kevéssel a nagy esemény előtt: a menyasszony tesztje negatív lett, a vőlegényé viszont pozitív. Ettől aztán el is ájult a vőlegény anyukája, akit épp a fodrásznál ért utol a hír. A rendezvényt azonban már késő volt lefújni, így megtartották az egyik főszereplő nélkül, a menyasszonyi táncot például az örömapa járta el a menyasszonnyal. Remélhetőleg az ifjú pár legalább a mézes heteket együtt töltheti – természetesen karanténban. (Főtér)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »