JÉGTORLASZ A BESZTERCÉN. Komoly kiterjedésű jégtorlasz alakult ki a Beszterce folyón, a Békás-tó felett: a felgyülemlett jég csaknem kilenc kilométer hosszan torlódik, vastagsága egyes szakaszokon eléri a három métert.
A Neamț megyei prefektúra szombati tájékoztatása szerint az érintett folyószakasz mintegy 35 százalékán már megjelentek a kiolvadt csatornák, ezek szélessége 2 és 20 méter között változik. A felsőbb szakaszokról ugyanakkor továbbra is érkezik a jégdarabokkal kevert víz, amely a meder felületének körülbelül 30 százalékát borítja. (Transtelex)
KÖNNYGÁZT IS BEVETETTEK. Nem volt éppen békés a szélsőségesek csütörtök esti tüntetése Bukarestben: a csendőrök könnygázt vetettek be a Győzelem téren összegyűlt és agresszíven fellépő tüntetők ellen, akik különböző tárgyakkal (műanyag palackokkal, hógolyókkal, fémplakátokkal) dobálták meg őket, négy bírságot róttak ki összesen 10 400 lej értékben, és büntetőeljárás elindítását kezdeményezték egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt. Tájékoztatásuk szerint senki sem sérült meg az incidensekben. A Győzelem téren csütörtök este a Bolojan-kormány elleni tüntetés zajlott. Az itt tüntető tömeghez csatlakozott az Egyetem téren a Vexler-törvény ellen tiltakozók jelentős része, élükön George Simionnal, az AUR elnökével, és ezzel a tüntető tömeg többezresre duzzadt. (Agerpres)
PERT NYERT A VÁROSHÁZA ELLEN. Egy aradi hölgy kiharcolta, hogy a polgármesteri hivatalt megbüntessék. Egy aszfaltozatlan utcában lakott, amelyet a városháza C kategóriába sorolt, mely azt is jelenti, hogy az ott levő ingatlanokért alacsonyabb adót kell fizetni. 2016-ban azonban valamelyik városházi tintanyaló áttette az utcát a B kategóriába, ami magasabb adókat is jelentett, bár a lakók továbbra se láttak egy méternyi aszfaltot sem. Az utca egyik lakója többször jelezte a városháza felé, hogy ez így nem korrekt. Na és találják ki, mi történt. Semmi. Ahogy igen sok esetben előfordul országszerte, a városháza magasról tojt az adófizető polgárra. A hölgy egy idő után felmérgelődött és beperelte a polgármesteri hivatalt. Erre mit tett a polgármesteri hivatal? Nem a dolgát (értsd, bocsánatot kér, visszafizeti a többletadót és leaszfaltozza az utcát), dehogy. 2023-ban valaki a hölgy ingatlanát visszaírta a C kategóriába. De csak a hölgyét! Az utca többi része tovább szívott. Ezt nevezik pofátlan hivatali visszaélésnek. 2024-ben aztán a törvény lassú malmai végre kiőrölték az eredményt: a bíróság ráparancsolt a városházára, hogy azonnal tessék leaszfaltozni a hölgy utcáját, és a járdákat is tessék megcsinálni. Viszont érdekes módon nem hagyták jóvá a hölgy által befizetett adó különbözetének (3500 lej 2016 és 2023 között) visszatérítését. Na de aztán 2025-ben az aradi bíróság 25 ezer lej bírság kifizetésére kötelezte a városházát erkölcsi károkozás miatt. És mi a helyzet most? A polgármesteri hivatal nem siet. A járdákat helyrepofozták, az úttest viszont maradt a régi jó földes, mint Mátyás király korában. Persze, a bíróság ezért is megbírságolta a városházát: a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget tartozik fizetni a hivatal minden egyes nap késlekedésért az államnak, és napi 100 lejt a pert megnyerő hölgynek. (Főtér)
ITT IS LEHETNE SPÓROLNI. Egy képviselő mintegy 12 000 eurót fogyaszt el havonta a költségvetésből: 18 700 lej (3670 euró) a bruttó juttatása, emellett kap 35 000 lej (6870 euró) átalányösszeget a területi iroda fenntartására, 4600 lejt (902 eurót) szállásra (ha nincs ingatlanja Bukarestben vagy Ilfov megyében), 1400 lejt (274 eurót) közlekedésre és ráadásul 700 lej (137 eurós) napidíjat; ez évente mintegy 145 ezer euróra rúg. A kormányzati tisztséget betöltő képviselők két fizetést kapnak: egyet a képviselőházban vagy a szenátusban végzett munkájukért, egyet pedig miniszterként vagy államtitkárként. Romániának jelenleg 465 törvényhozója van, 331 képviselő és 134 szenátor. (Ziare.com)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


