Hírsaláta

Hírsaláta

TOVÁBBRA IS SEREGHAJTÓ. Az Európai Bizottság tegnap közzétett adatai szerint az Európai Unióban tavaly közel 19 800 ember vesztette életét közúti balesetben, 3 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.

Közlekedés szempontjából a legbiztonságosabb tagállamok Svédország, Málta és Dánia voltak, ezekben az országokban 20, 21, illetve 24 halálos áldozat jutott egymillió lakosra, míg Romániában 77, Bulgáriában pedig 74. A romániai adat majdnem kétszerese az uniós átlagnak, ami egymillió lakosonként 44 halálos áldozat. A halálos áldozatok kiugróan magas száma ellenére Romániában és Bulgáriában jelentősen javultak a statisztikák az elmúlt években. Romániában 2024-ben 21 százalékkal kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint 2019-ben. (Agerpres)

Hírdetés

AKIKNEK ROMÁNIA IS VONZÓ. Közel 14 000 munkavállalási engedélyt bocsátottak ki Romániában külföldi állampolgárok számára az év első két hónapjában – közölte az országos bevándorlási felügyelőség, ez a 2025-re jóváhagyott kvóta 11,8 százaléka. Ugyanakkor kitoloncoltak Romániából hét külföldi állampolgárt, akiknek nem volt érvényes tartózkodási engedélyük. A bevándorlási felügyelőség szerint öten közülük 2019 és 2023 között érkeztek törvényes úton Romániába munkavállalás céljával, de már nem volt érvényes tartózkodási engedélyük, a másik kettő pedig 2025 februárjában lépett be illegálisan az országba. (Agerpres)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »