Hírsaláta

Hírsaláta

LÁBBUSZ SZÉKELYUDVARHELYEN IS. Sepsiszentgyörgyi mintára Székelyudvarhelyen is elindult a Lábbusz program. Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivője elmondta: már az első napon népszerűnek bizonyult a kezdeményezés.

Ekkor Gálfi Árpád polgármester és Pálfi Kinga alpolgármester is beállt Lábbusz-sofőrnek. A menetoszlopokat azóta a városban működő kulturális intézmények alkalmazottjai vezetik, de a helyi rendőrségtől is kísérik. Jövő héten az Udvarhely Néptáncműhely tagjai következnek, és a Hargita Business Center is jelezte, hogy részt szeretne venni a programban. (Székelyhon)

Hírdetés

EZÚTTAL SERÉNY VOLT. Elégedetten jelentette be Lucian Bode belügyminiszter hétfőn, hogy a járványtagadók szombati tüntetései után 42 bírságot róttak ki összesen 48 400 lej értékben, és még továbbiak következnek, mert a helyszínen készült felvételek alapján további zavargókat tudnak azonosítani. Így még jobban feltűnik, hogy a PNL szeptember végi kongresszusa után csak ímmel-ámmal, a sajtó nyomására rótt ki 10 ezer lejes bírságot a járványügyi intézkedések megszegése miatt, és ezzel le is zárta az ügyet, pedig arról az eseményről is készült elég sok fotó, amelyek alapján Klaus Iohannis államfőt is meg lehetne büntetni, amiért nem viselt maszkot. A nagyobbik baj egyébként a további számonkéréseknél lesz, Bode ugyanis elismerte, hogy a rendőröknek nincs elég okos eszközük a védettségi igazolások ellenőrzésére. Mert elmulasztották beszerezni. Ezek nélkül nehéz lesz kiszűrni a be nem oltott polgárokat… (Digi24)

IOHANNIS ELMONDTA A REFORMOS BESZÉDÉT. Az egészségügyi rendszer mélyreható reformjára van szükség, hogy a román állam ne kerüljön többé abba a súlyos helyzetbe, hogy kórháztüzeket kelljen oltani – jelentette ki Klaus Iohannis hétfőn, a fővárosi Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitóján, ahol maszkot viselt, noha az ünnepség szabadtéren zajlott, a szószék pedig jó távol volt mindenkitől. Elmondta, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett online vagy hibrid oktatás rendkívül megnehezíti a jövő orvosgenerációinak kinevelését, és hangoztatta, hogy a társadalom hálával tartozik az egészségügyben dolgozóknak, bár ezt a hálát nem mindig sikerül kimutatni. Ismét állást foglalt az oltás mellett, és kifejtette: a koronavírus-járványt a félretájékoztatás járványa súlyosbította, ám a Tanult Románia program egyik nagy célja ,,a funkcionális és tudományos analfabetizmus jelentős csökkenése”. (Agerpres)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »