Hírsaláta

Hírsaláta

NEM TARTHATÓ A KITŰZÖTT HIÁNYCÉL. Kelemen Hunor szerint idén nem lehet 8 százalék alá szorítani a költségvetési hiányt, de ez nem tragédia. Ha 8,3, 8,4 százalékkal zárjuk az évet, azt hiszem, mindenki elégedett lesz – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.

Hozzátette, hogy ez nem kis teljesítmény, hiszen a kormánynak nem egy teljes év, hanem csupán négy-öt hónap áll rendelkezésére, hogy lefaragjon a költségvetési hiányból. Tavaly 9,3 százalék volt a valós deficit, vagyis az idei 8,3 százalék 1 százalékos csökkentést jelentene, miközben az első Ciolacu-kabinet tavaly elkötelezte magát az Európai Bizottság felé, hogy 2025-ben 7 százalékra mérsékeli a költségvetési hiányt, hét év alatt pedig 3 százalékra. Az RMDSZ elnöke szerint nagyon fontos úgy csökkenteni a költségvetési hiányt, hogy az ne taszítsa recesszióba a gazdaságot. „Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne tegyük tönkre a gazdaságot. Csökkentheted a kiadásokat, növelheted az adókat, de mit érsz el? Növeled az inflációt, csökkented a fogyasztást, csökkented a beruházásokat, lehűtöd a gazdaságot, s arra ébredsz, hogy recesszió van” – nyilatkozta a politikus. Véleménye szerint idén minimális, 0,2–0,3 százalékos lesz a gazdasági növekedés, ami lényegében stagnálást jelent. Kelemen Hunor nem tartja tragikusnak, hogy nem tudjuk tartani a deficitcélt. „Azt hiszem, látván, hogy komolyan elköteleztük magunkat egy út mellett, egy adott sebességgel, kiszámíthatóan, az Európai Unióval ki lehet alkudni egy 8 százalékos deficitet” – vélekedett. (Agerpres)

Hírdetés

HOL FÁJT CIOLACUNAK A DEFICIT. Legkevesebb hatszor figyelmeztette tavaly Marcel Ciolacu akkori kormányfőt az államháztartási hiány elszabadulásáról, ám a volt szociáldemokrata pártelnök azt válaszolta, hogy „a nemi szervében érdekli a deficit” – nyilatkozta Marcel Boloş liberális politikus, a Ciolacu-kabinet volt pénzügyminisztere az Antena1 tévécsatornának. Állítása szerint első ízben 2024. augusztus 18-án közölte a miniszterelnökkel, hogy tarthatatlan a helyzet, azután pedig havonta (ez egyébként összesen öt, nem hat figyelmeztetés), de hiába, pedig az állami vállalatoknál messziről látszott a zűrzavar. Boloş utólag csak azt sajnálja, hogy nem mondott le, habár háromszor is megírta a lemondását. Pedig lenne más sajnálnivalója is, tavaly a saját pártja, a PNL is úgy eladósodott, hogy az idei elnökválasztási kampányban a PSD-n keresztül fizették a rájuk eső költségeket. (G4Media)

RENDŐRAUTÓ BALESETEZETT. Egy idős asszony meghalt, további három személy pedig megsérült tegnap reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy lovas szekérbe Galac megyében. A rendőrkocsit egy húszéves fiatalember vezette, az ütközés következtében pedig életét vesztette a szekéren utazó 71 éves nő, társai pedig – egy 23 és egy 73 éves férfi, valamint egy 47 éves nő – sérüléseket szenvedtek. A két járművezető alkoholszondás vizsgálata negatív eredményt mutatott. (Székelyhon)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »