Hírsaláta

Hírsaláta

RENDŐRÖKET FENYEGETETT A DIICOT KORÁBBI VEZETŐJE. Nyilvánosságra került egy videofelvétel, amely azt tanúsítja, hogy Daniel Horodniceanu ügyész, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) korábbi vezetője, a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelenlegi alelnöke megpróbál visszaélni hivatalával.

A felvétel néhány nappal ezelőtt egy faluban készült, és az látható rajta, hogy a rendőrök megállították az ügyészt, arra hivatkozva, hogy nem jelzett, amikor megelőzte a rendőrautót. A CSM alelnöke az ügyészi igazolványát nyújtotta, amikor az iratait kérték, és azt tudakolta a rendőröktől, miért nem ismerik fel. Később azzal fenyegetőzött, hogy beszélni fog a felettesükkel. Egy ponton azt is felemlegeti, hogy a rendőrök neki köszönhetik a fizetés­emelést, mert még 2016-ban egyeztetett erről egy politikussal. (Jurnalist.ro/Maszol)

Hírdetés

SZABÁLYOZZÁK A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA MŰKÖDÉSÉT. A Mesterséges Intelligencia Romániai Bizottságának létrehozásáról, megszervezéséről és működtetéséről írt alá pénteken rendeletet Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter. A bizottság feladata, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tevékenységek és fejlesztések szabályozására, koordinálására, nyomon követésére és kiértékelésére vonatkozó javaslatok révén támogassa a kutatási, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium munkáját. Sebastian Burduja közölte, a bizottság „Románia legnagyobb elméit” gyűjti össze, akik néhány hónapon belül kidolgozzák a mesterséges intelligenciával kapcsolatos stratégiát, beleértve az etikai határok felállítását is. (Agerpres)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »