Hírigazgató: Az ATV tulajdonosai nem őrültek meg

Az ATV hírigazgatója egy interjúban fejtette ki: bár büszkén vállalja, hogy ő is tagja a Hit Gyülekezetének, „elég nagy a szabadság házon belül”.

Az ATV szakmai munkájával kapcsolatban akkor sem találnak fogódzót a kritikusok, ha nem a Hit Gyülekezetétől független ember a hírigazgató – jelentette ki a Médiapiacnak adott interjúban Németh Szilárd. A szakember ugyanakkor büszke arra, hogy a Hit Gyülekezetének tagja, és hogy édesapja, Németh Sándor az egyház alapítója és vezetője. Úgy látja viszont, hogy nagy a szabadság házon belül, akkor is, ha migránsügyben szintén a kormánnyal ért egyet a gyülekezet. Bár úgy vélte, az ATV hírműsoraiban nem a gyülekezet véleményét láthatjuk migránsügyben, volt már rá példa, hogy a csatorna számolt be először egy körmendi migránsbalhéról, amelyről aztán kiderült: nem biztos, hogy úgy volt, ahogy elsőként leírták.

Az ATV politikai kifordítása

A Médiapiac felvetette: az ATV-tulajdonos Hit Gyülekezete több világnézeti kérdésben egyetért a kormánnyal, így a melegházasság elítélésében és a magzatvédelem fontosságában is. Németh szerint viszont az ATV tulajdonosai nem őrültek meg, „pontosan tudják, hogy az ATV politikai kifordítása egyenlő lehet az ATV halálával”. Ugyanakkor látható, hogy a csatorna által kapott nagy szabadság sokszor mégis azt jelenti, hogy hasonló véleményre jutnak a tévések, mint a gyülekezetisek. Három éve például Hét probléma, ami a homoszexuálisok ügyénél is fontosabb címmel közöltek cikket, az idén márciusban pedig egy olyan prédikátorral készítettek szakértői interjút, aki korábban öngyilkos merényletet tervezett. Miután átnyergelt iszlámkritikára, és szélsőjobboldali, nacionalista csoportokkal került kapcsolatba, az ATV-n interjúban fejthette ki, miért jelent szerinte veszélyt a migráció.

Az ATV-hírigazgató a Médiapiacnak adott interjúban kifejtette: a csatorna „természetesen ellenzéki”, de ettől még bőven vannak olyan kormánypárti politikusok, akik szívesen mennek az ATV-be. Németh úgy látja továbbá: nem látszik a tartalmon, hogy az ATV-n bőven vannak állami hirdetések.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »