HÍREK 90.

HÍREK 90.

„A menedékkérők összevarrják a szájukat a görög-macedón határon

Csak a szír, az iraki és az afgán menekülteket engedik át a görög–macedón határon múlt hét csütörtök óta. A rendelkezés miatt több ezer iráni, pakisztáni és afrikai menekült torlódott fel. Egyelőre békés a tömeg, de többen éhségsztrájkba kezdtek, mások demonstrációt szerveztek az átkelőknél. Több menekült összevarrta a száját, hogy így tüntessen a korlátozás ellen. Emberi jogi szervezetek is tiltakoznak: ők diszkriminációnak tartják a balkáni országok gyakorlatát.

Macedón források szerint ezer-ezerötszáz ember, a görög média szerint három-négyezren torlódtak fel a macedón-görög határon, miután múlt csütörtök óta Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia úgy döntött, nem fogadja a gazdasági bevándorlókat. Utóbbi csoportba azokat sorolják, akik nem háborús övezetből, vagyis nem Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkeztek.

Az elutasítottak közül sokan tábort vertek a görög–macedón határon, és abban reménykednek, hogy valamikor továbbmehetnek. A tudósítások szerint főként marokkóiak, eritreaiak, irániak és pakisztániak várakoznak a görög oldalon.

Nagyjából 20-25 fő éhségsztrájkba kezdett, nagyjából százan pedig tüntetni kezdtek. Idoméniben négy iráni férfi összevarrta a száját, hogy ezzel tiltakozzon a balkáni országok korlátozása ellen. 

Hírdetés

A macedón hatóságok a fokozódó elégedetlenség és a tüntetések miatt a helyszínre vezényeltek körülbelül száz rohamrendőrt is, de egyelőre még nem kellett őket bevetni. A feltorlódott tömeg miatt a Thesszalonikiből Macedóniába tartó vonatok ötödik napja nem jutnak át a határon. A görög hatóságok buszokkal Athénba próbálják visszaszállítani azokat, akiket nem engednek be Macedóniába. Sokan már alternatív útvonalakat keresnek, hogy eljussanak Németországba vagy Észak-Európába.

Gjorge Ivanov macedón elnök arra figyelmeztetett, hogy azok, akik nem háborús övezetből érkeztek, lassítják a szírek, az irakiak és az afgánok beengedését is. De sokan vannak azok is, akik azért nem léphetnek be Macedóniába, mert nem regisztráltak a görög menekülttáborokban.

Nem lehet egy egész nemzetet vagy népet gazdasági bevándorlónak nevezni! Ezzel Szerbia az emberi jogok, valamint a menedékjogról szóló törvények megsértését kockáztatja!

– mondta Radoš Djurović, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője az RTS hírcsatornának. Djurović szerint törvényellenes a menekültek származási ország szerinti osztályozása. „Ezzel csak az embercsempészek és a bűnözők bevételei növekednek majd” – mondta a jogvédő.” (Index) 

Mindenekelőtt azt szögezzük le, hogy akik erre képesek, azokat eleve nem szabad beengedni Európába. Ez nem vita tárgya.

Azután pedig azt is szögezzük le, hogy azok a „jogvédők”, akik még most is a „be kell engedni mindenkit” mantrát nyomják, egyszerűen háborús bűnösök. És úgy is kell (kéne) bánni velük. 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »