HÍREK 43.

HÍREK 43.

„Amerikai hírszerzési források szerint legkevesebb négy, Szíriába indított rakéta landolt Irán területén.

Több orosz, Szíriába irányuló rakéta csapódott be Irán területére, közölték magas rangú amerikai tisztségviselők a CNN-nel.

Amerikai katonai és hírszerzési egységek arra a következtetésre jutottak, hogy legalább négy rakéta zuhant le iráni területre. Azt egyelőre nem tudták megerősíteni, hogy van-e áldozat, valamint tisztázatlan az is, hogy a perzsa államon belül hova csapódtak be a rakéták. 

Oroszország Északnyugat-Szíria mellett már a Kaszpi-tengeri hadihajóiról is indít támadásokat – Irakon és Iránon keresztül – szíriai célpontok ellen. Az oroszok által alkalmazott rakéta, a „Kaliber” most került először bevetésre. A rendelkezésre álló információk alapján minden bizonnyal véletlenszerű esetről van szó.” 

Amikor kiderült, hogy a derék amerikaiak egy kórházat bombáztak földig, és betegek, orvosok, ápolók estek áldozatul, biztos voltam benne, hogy pár napon belül jönnie kell egy hírnek az oroszok bakijáról.

És jött.

Nem, nem én vagyok ennyire okos. Az amerikaiak, no meg a nemzetközi média ennyire kiszámítható, ilyen megbízhatóan görény.

Szóval jött a „hír”: Az oroszok rakétái Iránban landoltak. 24 óra elteltével pedig azt is hozzá tették, hogy „egyelőre nem lehet tudni, vannak-e áldozatok”. Hozzá kellett ezt tenni, mert ha az amerikaiak kiirtanak egy egész kórházat, akkor az oroszok eltévedt rakétái soványka vigaszt jelentenek csupán.

Aki egy kicsit, tényleg csak egy egész kicsit okosabb egy tubifexnél, az első pillanattól fogva pontosan tudta, hogy ez az egész egy oltári nagy hazugság. És akkor lássuk, mi is derült ki azóta:

Hírdetés

„Kikelt az amerikaiak vádaskodása miatt az orosz védelmi minisztérium szóvivője, aki bizonyítékokat követel Amerikától az eltévedt és iráni területen becsapódott orosz rakétákkal kapcsolatban. A hírt a minap szellőztette meg a CNN. A csatorna két névtelenségét kérő tisztségviselőre hivatkozott, akik azt állították, hogy a Kaszpi-tengeren állomásozó orosz hajókról indított rakéták közül nem mindegyik érte el célját Szíriában, néhány iráni területen okozott pusztítást. A riport szerint a félresikerült támadásnak nem biztos, hogy voltak civil áldozatai, a robbanások épületekben tettek kárt.

Igor Konashenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint viszont minden egyes rakéta célba ért. Konashenkov úgy fogalmazott, hogy ellenben a CNN-nel, ők nem hivatkoznak semmiféle névtelen forrásra, ellenben minden egyes célpontról készültek képek a támadás előtt, valamint utána is. Elmondása szerint a légicsapások során orosz drónok pásztázzák Szíria egét a nap 24 órájában, amik mindent rögzítenek.
Kiderült az is, hogy összesen négy hajóról, 26 rakétát indítottak az oroszok.

– A precíz támadás talán kellemetlen és meglepő volt a Pentagonban dolgozó kollégák számára, de az tény, hogy a rakéták célba értek – mondta a Russia Today-nak Konashenkov.

Közben megszólalt az iráni védelmi minisztérium is, akik szerint az iráni hadseregnek nincs tudomása arról, hogy rakéták csapódtak volna be iráni területen.”

Bizony ám! Ha lett volna iráni területen becsapódó orosz rakéta, akkor lenne róla felvétel is már. De nincs. S hogy miért nincs? Nos, erre a kérdésre a Ponyvaregény című remekműből kaphatunk ismét választ:

„Jimmie Dimmick: És kérdezek valamit! Amikor behajtottatok, láttatok olyan táblát a háznál, hogy „Niggerhulla-tároló”?

Jules Winnfield: Jimmie, tudhatod, hogy…

Jimmie Dimmick: Láttál olyan táblát a házamnál, amire az volt írva, hogy „Niggerhulla-tároló”!?

Jules Winnfield: Nem. Nem láttam.

Jimmie Dimmick: És tudod miért nem láttál?

Jules Winnfield: Miért?

Jimmie Dimmick: Mert nincs ilyen tábla, mert én nem tárolok nigger hullákat, baszd meg! Azért nem!”

Hát igen… Szóval nincsenek eltévedt orosz rakéták, baszd meg, azért. Csak eltévedt, seggarcú amcsik vannak, meg eltévedt, puhapöcsű médiagecik(1).

Meg vannak még az oroszok, akik rendet fognak csinálni Szíriában, hiába nyáladzik meg vinnyog az USA. Puszi…

(jegyzetek 1.: A „médiageci” nem öncélú káromkodás, hanem idézet a Született gyilkosok című nagyszerű filmből. Aki még nem látta, nézze meg. Ez a házi feladat!)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »