HÍREK 184.

„A PDSZ összefoglalta, miért is kellene Orbánéknak bocsánatot kérnie

A kormánypárti politikusok cinikus nyilatkozatai után a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 13 pontban foglalta össze, hogy − sok egyéb mellett − miért is kellene bocsánatot kérnie Orbán Viktornak és Áder Jánosnak.

Március 15-én a Kossuth téren Pukli István iskolaigazgató azt követelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök kérjenek bocsánatot „az elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől”, mert ha nem, akkor sztrájkolni fognak. Szerdán Orbán Viktor azt mondta, azt hitte, „hogy ez tréfa”, több fideszes politikus,köztük Kósa Lajos is, pedig úgy nyilatkozott, hogy szerintük nincs is miért bocsánatot kérni.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László ezután adott ki egy közleményt, amelyben azt próbálta összefoglalni a kormánypártiaknak, hogy miért is kellene Orbán Viktornak bocsánatot kérnie a társadalomtól. Itt a lista:

1. Mert akárcsak az ország közéletének minden szegmensét, így a közoktatás rendszerét is a mindent átható – egyszer már megbukott – központosításnak vetette alá.

2. Mert ennek következtében soha nem látott mértékben – s tegyük hozzá az Európai Unió országaiban egyedülálló módon – csökkent a GDP-arányos ráfordítás a közoktatás egészének tekintetében.

3. Mert ennek következtében felszámolták a tankönyvpiacot, lehetetlenné téve így, hogy az iskolák korszerű tudást tartalmazó, azokat korszerűen feldolgozó tankönyveket használjanak.

4. Mert ennek következtében soha nem látott méretűre nyílt az olló az ország különböző részein élő diákok lehetőségei között.

5. Mert ennek következtében olyan – minden józan észnek ellentmondó – iskolaszerkezeti átalakítást hajtottak végre, mely generációk életben való beválásának lehetőségeit teszik hosszú időre zárójelbe.

Hírdetés

6. Mert ennek következtében létrejött egy olyan gólem, melynek tevékenysége megalakulásának pillanatától kudarctörténet. A Klik által eltékozolt pénz, a felhalmozott tíz- és százmilliárdos tartozások vegetáló iskolarendszert, ki nem fizetett gázszámlákat, lekapcsolt szolgáltatásokat „eredményeztek”.

7. Mert ennek következtében az iskolákat megfosztották önállóságuktól, a hatalom (ki)szolgálóivá tették a pedagógusokat, belekényszerítve őket egy olyan szervezetbe, mely a törvény által elrendelt kötelező tagság mellett nem rendelkezik semmilyen – önálló döntésen alapuló – legitimitással.

8. Mert az ún. életpályamodell és minősítési rendszer bevezetésével pedagógusok tízezreit alázták meg emberi és szakmai méltóságukban.

9. Mert az iskolák életében pótolhatatlan szerepet betöltő pedagógiai asszisztenseknek, rendszergazdáknak, iskolatitkároknak, portásoknak, takarítóknak 2008(!!!) óta nem emelték a bérét.

10. Mert kiüresítették, ellehetetlenítették, tönkretették az egyeztetések rendszerét, a szakmai érveket – ha egyáltalán meghallgatják – minden esetben felülírják a politika elvárásai.

11. Mert nem érti, hogy a közoktatás problémája nem az ő személyes, még csak nem is az általa vezetett kormánynak a problémája, hanem az országé, aminek ő a miniszterelnöke.

12. Mert megengedi (megengedheti?) magának, hogy több tízezer – az oktatás megmentéséért – demonstráló elemi erejű követelését cinikus módon viccnek minősíti.

13. Mert nem utasítja rendre alelnökét, aki otromba ízléstelenséggel minősíti a pedagógustiltakozás szimbólumává vált kockás inget, s nem szólítja fel lemondásra polgármesterét, aki beteg disznókhoz hasonlítja az általa „nem 100%-osnak” minősített gyerekeket.”(HVG.hu) 

A PDSZ elnöke, Mendrey László, politikai aktor, aki érdekvédelmi képviselőnek hazudja magát, és úgy általában is össze-vissza hazudozik. A fenti 13 pont úgy szánalmas, ahogy van, de a 13. pont második részére szeretnék külön kitérni. Ugyanis a polgármester, aki beteg disznókhoz hasonlítja az általa „nem 100%-osnak” minősített gyerekeket nem más, mint Vass Péter, Szigetvár polgármestere, aki „független”, ám MSZP-s és DK-s támogatással nyerte el posztját.

Úgyhogy jó lenne, ha Mendrey elszaladna Tóbiáshoz és Gyurcsányhoz, és felszólítaná mindkettőjüket, kérjenek már bocsánatot a beteg disznózásért. Annál is inkább, mert Mendrey amúgy is Tóbiás és Gyurcsány valagában él. 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »