HÍREK 168.

HÍREK 168.

„Lesz hova vinni a lázadozó szülőknek az oktatáspolitika miatt otthon tartott csemetéket

A szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők.

A Magyar Fürdőszövetség „Szökjön ki egy fürdőbe” szlogennel indít teljesen új országos akciót, hogy felpörgesse a fürdőhelyek forgalmát.

Az akció éppen kapóra jöhet a közoktatás helyzetével elégedetlen szülőknek, akik éppen február 29-ére tervezik, hogy egy napig nem viszik a gyereket iskolába. A tanárdemonstrációkkal szimpatizáló szülők „Nem leszek suliban” című Facebook-eseményére már több mint 4,5 ezer résztvevő jelentkezett be.

 

A Magyar Turizmus Zrt. blogján bemutatott lista szerint országszerte 35 fürdőben és élményfürdőben lehet majd a szökőnapon féláras jegyet kapni. Budapesten sajnos csak egyetlen helyen lesz árkedvezmény.” (Index)

 

Hírdetés

Fenti gyöngyszemet Spirk Jocó jegyzi, az Index csodacsatára.

Ezt majd egyszer még tanítani fogják, legalábbis azokban a liberális újságíró iskolákban, ahol nincsenek „nyelvtan nácik” ezért aztán a boldog és szabad diákok két „esszel” írják a lesz-t (lessz).

Tehát: Mivel szökőév van, a magyarországi fürdők félárú belépőkkel akarják beédesgetni a kuncsaftokat.

De mi jut erről Spirk kolléga eszébe?

Mi más, minthogy a gyerekeiket aznap éppen iskolába nem engedő, nagyon szabad és liberális szülők (számuk 4,5 ezer eleddig) féláron tudják elvinni otthon tartott gyerekeiket a fürdőkbe.

Hát ez tényleg kurva jó!

Igaz, február 29-e hétfőre esik, és hétfő nem csak iskola, de munkanap is. Ebből következően, amennyiben a nagyon szabad és nagyon liberális szülők (4,5 ezer) feredőbe óhajtanak menni a gyerekkel, akkor nem szabad bemenni dolgozni sem. Ebből következően vagy sztrájkot kell hirdetni a 4,5 különböző munkahelyen is, vagy beteget kell jelenteni, majd a haverok adnak orvosit, vagy ki kell venni egy szabadnapot.

Szóval nagy macera ez a sztrájk, de legalább nincsen semmi értelme. Illetve egy mégis van: nagyon szabad és nagyon liberális szülők (4,5 ezer), akik teljesen nyilvánvalóan nem akarják, hogy bármiféle megegyezés szülessen az oktatásügyben, legalább balhézhatnak megint egy jót. Beszélhetnek hülyeségeket, megerősíthetik önmagukat és egymást önnön fontosságuk hamis tudatában, antiszemitázhatják Klebelsberget, és álmodozhatnak a kormánybuktatásról.

A spirkjocók pedig majd gondoskodni fognak róla, hogy a 4,5 ezer 4,5 milliónak tűnjön, a nyilvánosság nagyon szabad és liberális tereiben.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »