„Orbán Viktor nem fasiszta: ő David Cameron legjobb esélye az uniós reformra
A lusta nyugati baloldaliak minden erőfeszítése ellenére, akik még csak nem is képesek elhelyezni Magyarországot egy térképen, úgy tűnik egész Európa lassan követi közös példánkat.
Elképzelhető, mikor magyar zenészek adtak szerenádot hódolattal Steve Hilton könyvének tavalyi megjelenésekor, az győzte meg David Cameront, hogy végre Budapestre látogasson. De az is lehet, Cameronnak valóban szüksége van barátokra akkor, amikor ő maga is támadások sortüzét kapja az EU-val való küzdelme során. És ha van még egy miniszterelnök, aki élvezi, amikor a csizmáját az EU-ba törölheti, akkor az Orbán Viktor.
Orbán az EU által apparátus folyamatos zaklatásainak volt kitéve az Európai Baloldal kezdeményezésére, viszont már felszámolta az ellenzékét, melyet elsősorban a volt kommunisták alkottak. A magyar ellenzék futott is Brüsszelbe panaszkodni, miután hazai terepen már végleg elvesztettek minden létező vitát. A baloldal mostani dühe azért is ironikus, mert Orbán az egyetlen olyan európai politikus, aki igazi Robin Hood stílusban küzdve valóban vérzett a nagymenők, a banki és a kereskedelmi mogulok elleni csatában.
Van abban valami, ha valaki kelet-európai, főleg annak történeleméről és nyelvéről a nyugaton tapasztalható tudatlanság tükrében, amely lehetővé teszi az embereknek bármi rosszat elhinni, és amely lehetővé teszi a nyugati újságírók és politikusok számára azt a leereszkedő stílust, ami már a rasszizmus határát súrolja. Csak azért, hogy a dolgokat a helyükre tegyük: ha egy sikeres példát akarunk látni a multikulturális és többnyelvű társadalomra, mely Nobel-díjasok tömegeit termelte ki magából, próbálkozzunk Budapesten 1914 előtt.
Ha hiszünk a legtöbb nyugati hírnek, akkor Orbán betiltotta az abortuszt, bezáratott rádióállomásokat és együtt lóg a nácikkal (ebből persze egyetlen hír sem igaz). Ezek a vádak mind elhangzottak Orbánra, de szinte kizárólag olyan lusta okoskodók agyszüleményei, akik nem találnák meg Magyarországot a térképen, egy focieredményt sem tudnának elolvasni magyarul, és akik elég sötétek ahhoz, hogy elhiggyenek bármit, amit Orbán ellenségei róla mondanak.
A hisztéria csúcspontja tavaly nyáron jött el, amikor Magyarország kerítést épített, hogy a közel-keleti “menekültek” (az idézőjel az eredeti angolban is szerepel – a szerk.) előtt lezárja a határt. Ahogyan az újságírók és a baloldal ezt felháborodva feltupírozták, a kamerák középpontjában is a kisgyermekek és az idősek álltak, figyelmen kívül hagyva azt a nyilvánvaló tényt, hogy a legtöbb bevándorló felnőtt férfi. Pont így hagyták figyelmen kívül azt a tényt is, hogy a tízmilliós ország a saját a szegénységével küzd (eléggé aggasztó a romák helyzete, mely egy másik Orbán ellen felhozott vád) és emiatt nem igazán tudna megbirkózni több tízezer határain beözönlő migránssal is egyidejűleg.
Furcsa módon azonban mindenki Orbán példáját követi. Amikor Svédország is nemet mond a „migrációra”, akkor kimondhatjuk, van egy kis gond. És én nem vettem észre senkit a brit kabinetben, aki arra utal volna, hogy buszokat kellene küldeni például Calaisba.
A magyar politikában Orbán egy különleges figura. Olyan, mint Churchill vagy Thatcher Nagy-Britanniában. Amivel az ellenzék nem tud mit kezdeni, az nem más, mint a népszerűsége. Ez nem az én véleményem, ez tény. Vessen bárki csak egy pillantást a közvélemény-kutatásokra, akár azokra, melyeket az ellenzék készít.
Először 35 évesen lett miniszterelnök, majd elvesztett két választást (mindkettőt épphogy), majd újraválasztották 2010-ben és 2014-ben két elképesztő földcsuszamlás-szerű győzelemmel. Ismerek sok olyan magyart, akik pártjára, a Fideszre szavaztak. Nem egy közülük gondolja úgy, hogy a Fidesz nem végez kifogástalan jó munkát, de ők mégis a Fideszre szavaznak, annak ellenére, hogy sok a lebzselő kitartott. Egyrészt Orbán miatt, másrészt mert az ellenzék erőtlen (Természetesen ez nem kívánatos, de nem is Orbán hibája).
Orbán számos támadást kapott az “illiberális demokrácia” kapcsán tett megjegyzése miatt. Ez megint csak azért van, mert támadói járatlanok a magyar politikában és nem értik, hogy “liberális” itt a gerinctelen baloldali politika szinonimája, egy pöffeteg jóléti államot támogató politikáé, melyet a konzervatívok elleneznek (a Magyar Liberális Pártnak egyetlen helye van a parlamentben, és szerencsés lehet, hogy egyáltalán létezik). Cameron sokat tanulhat a régi pembroke-i Orbántól, hogy miként kell önálló döntéseket hozni és ragaszkodni hozzájuk.
Azt állítják, Orbán már meg is nyerte a következő, 2018-as választásokat. Éppen azért, mert egy olyan kemény álláspontot képviselt, mely bevonzotta a kívülállókat, és mert Magyarország kvalifikálta magát az EB-re, negyven év után először. Orbán bejegyzett profi futballista, a labdarúgás vezető támogatója és is költött bőven a sportra. (A nemzeti labdarúgó-akadémia a vidéki házának kertje végében van…) Panem et circenses, bébi.
Sosem fogják tudni „lejátszani” a színről. Orbán politikai karrierjének a vége akkor jön el, ha ő maga lelép. Vagy ami a mégoly sikeres politikusok szomorú sorsa egy demokráciában: végül mindenkit megunnak.” (Tibor Fischer – The Telegraph, Tutiblog)
A szavazás a cikk alatt péntek hajnalban:
Orbán vérengző fasiszta 12%
Orbán a magyar Churchill 88%
Fenti cikk a The Telegraph című brit lapban jelent meg. Nem kell semmit sem hozzá fűzni, elég elolvasni. És érdemes elgondolkodni a Telegraph olvasóinak véleményén is, amely a cikk alatti szavazásban látható. Ezt egyébként bármely nyugati lap olvasóival meg lehetne szavaztatni, pontosan ilyen arányú eredmények születnének. Ebből pedig egyetlen következtetés vonható le: A kommunizmus évtizedei alatt volt tapasztalható, hogy a média és a politikai vezetők véleménye ennyire nem volt köszönő viszonyban sem a társadalom véleményével.
A Nyugat mára eljutott erre a pontra, elérte, sőt, meg is haladta az egykori kommunista diktátorok dicsőségét.
A nyugati sajtó pedig követte saját elmebeteg és/vagy gazember politikusait ezen az úton.
Gratulálunk!
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
