„Hippik és szépségkirálynők vagyunk”

„Hippik és szépségkirálynők vagyunk”

Félezernél is többen voltak a szombaton második alkalommal megrendezett One Love Reggae Awards Gálán a G3-ban, az új Gödör Klubban; a koncertek jók voltak, a hangulat fergeteges, a díjátadó családias, és fontos gondolatok is elhangzottak. Azt pedig egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy a rendezők három hét alatt rántották össze az eseményt.

A koncertekre alkalmilag egy zenekarrá álltak össze a műfaj hazai képviselői, a Riddim Colonyból Richie Dixon és Leslie 2 Long, a BP Riddim Bandből General és Kottmayer Kriszti, a Tigris zenekarból Jenny.

Az alkalmi AllStar zenekar olyan énekeseket és MC-ket kísért, mint a szélesebb közönség számára is ismert Copy Con vagy CéAnne, az Afrodzaqm zenekarból Moe és LegoMan, a Riddim Colony vokálosai, CeeCee és Fanni, a Pozitív zenekar frontembere, Sitgan, valamint SkaPeti és FrííEmszí.

Ezt követte a díjátadó, ahol a négytagú szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján, nagy ováció közepette kiosztották a kitüntető címeket. A színpad tövében aztán elkaptuk a szervezőket, akik – amellett, hogy maguk is felléptek – megálmodták ezt az egész díjátadót.

Bulizene mondanivalóval

„Nekünk nagyon fontos ez a műfaj; a One Love Reggae egy online rádiónak indult még 2009-ben, azzal a felvetéssel, hogy ha van Magyarországon reggae, akkor miért nincs reggaerádió?” – tette fel a kérdést Sitgan (valódi nevén: Pécz Pál), az egyik szervező. Márpedig él ez a műfaj, hiszen ma a saját szemünkkel láttuk, hogy egy Gödört meg tudnak tölteni a műfaj hazai hívei. „Hát akkor, gondoltuk, miért ne lehetne egy olyan fórum, ahol értékeljük az előző évet? Ezért tesztjelleggel megcsináltuk az első, kisebb szabású gálát tavaly a Müsziben.”

„Most az új Gödörben ötszáznál is többen voltunk, remélem, jövőre még ennél is többen leszünk, és már azon kell gondolkodni, hogy ötezer embernek melyik sportcsarnokot béreljük ki”

– nevetett Sitgan. Persze nem szeretnék, ha a műfaj elpoposodna, elkorcsosulna és a tévéből-rádióból is ez folyna, de jó lenne, ha többen tudnának róluk, és arról, hogy a reggae-nek nemcsak üzenete van, hanem egy remek bulizós zene is egyben.

Az underground mecénása

Hírdetés

Szervezőtársa, SkaPeti hozzátette: a díjkiosztás során egyébként akadt bőven meglepetés. A négy plusz egy tagú zsűri: a négy szakmai zsűritag – Negrus Onedrop zenész, hangmérnök, Irie Zion újságíró, programszervező, Skatilla blogger, Vági Tamás zenész, producer – mellett az ötödik tagként érvényesülő közönség is tudott fordítani a szakma által kihozott, nagyon szoros részeredményen.

A közönség szava is döntött Fotó: Raggati Photo

Egyébként, mint Sitgan mondta, valóban csak három hetük volt tető alá hozni az eseményt, mert eleinte nem találtak megfelelő helyet; végül a G3 február közepén bólintott rá az időpontra, így a technikai megvalósítás akkor kezdődhetett meg.

A klub pedig bizalmat szavazott nekik, a buli így ingyenesen látogatható lehetett. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy a két szervező zenekarai – a Pozitív és a Kingston Cruisers – már több jól sikerült koncertet is maga mögött tudhatott a Gödörben, a klub pedig, ahogy Sitgan kifejtette, amúgy is mindig is támogatta az underground kultúrát. Ahogy a szervező fogalmazott: a Gödör már sokszor megmutatta, hogy a mindenkori elnyomó rendszer ellenében is támogatja a magyar underground zenekarokat, ezért nagy köszönet jár nekik.

Harc Babylon ellen

És hogy mi a reggae célja? A zenéjükkel „Babylon” ellen akarnak küzdeni, ami az elnyomás, a kirekesztés és a korrupció jelképe a reggae-ben – mondta Sitgan, hozzátéve: „Mi azt hirdetjük, hogy mind egyek vagyunk, ezért nem szabad bőrszín, etnikai vagy vallási vagy politikai hovatartozás alapján különbséget tenni ember és ember között. Nem kérünk az elnyomásból, abból, hogy valaki felülről mondja meg, hogy hogyan éljünk.”

SkaPeti hozzátette: ennek eszköze pedig nem más, mint az elme, a tudat, a gondolkodás felszabadítása. „Amikor ezt hirdetjük, nem azért akarunk többen lenni, hogy többen legyünk, hanem mert ha szabad és felszabadult emberek alkotnak egy közösséget, akkor tehetünk valamit azért, hogy jobbá tegyük a földet. Jön még néhány generáció utánunk, és nem mindegy, hogy milyen világba születnek.” A reggae nem brahiból, a balhé kedvéért száll szembe a mindenkori hatalommal, hanem azért helyezkedik szembe az igazságtalansággal, mert erkölcsi kötelességüknek érzik a gyengébbik oldalára állni.

„Lehet hogy kicsit szentimentálisak az elképzeléseink a világbékéről és a szabadságról, de azt hiszem, ezért érdemes küzdeni.”

– mondta, hozzátéve: az elnyomás most agresszívabbá, a korrupció pedig nyíltabbá vált, de ez igazából, az ő szempontjukból már nem ront a hatalom megítélésén.

A buli fergeteges volt; a képen gitárral Ritchey Dixon, Moe és LegoMan énekel, trombitával SkaPeti Fotó: Raggati Photo

„Élni a békét”

Sitgan hozzáfűzte: bár sok barátjuk elhagyja az országot, és valóban mindenhonnan ömlik a politika, ők mégsem akarnak elsődlegesen ezzel foglalkozni, hanem inkább megteremteni a saját pozitív légkörüket. „Nem igazán szeretünk politizálni, lehet, hogy egy kicsit hippik vagyunk. Inkább egy jobb világ megteremtésén dolgozunk.”

Igen, mert ha harcolsz, akkor te is részéve válsz a háborúnak – húzta alá SkaPeti. Ellenben ha éled a békét és nem legyőzni akarod a hatalmat, csak mellette élni békében és minél több embert bevonni ebbe a pozitív tudatú közösségbe, akkor egy idő után senki sem támogatja majd az elnyomókat, a rendszer pedig megbukik. Nem nekünk kell legyőzni, nem fölébe kell kerekedni, hanem meggyőzni az embereket arról, hogy ne támogassák a rossz rendszert – mondta –, ennek eszköze pedig a béke és az, hogy azt minél többen megteremtsék a maguk köreiben. Ha ez sikerül, akkor azoknak, akik meg akarják zavarni ezt a békét, esélyük sem lesz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »