Miközben a közvélemény mit sem tud arról, mi zajlik a természeti erőforrásaink körül, és hogy ne is tudjon róla, abban a politika is érdekelt, meg lehet állapodni azokkal az tőkeérdekeltségekkel, akik nagyon is tisztában vannak, miről szól ez a történet. Azok az emberek, akik hosszútávon, stratégiai szempontból számolnak a magyar termőfölddel, már az ajtóban állnak – és a kormányzat most készül arra, hogy meg is ágyazzon számukra.
Nemcsak magyar, de globális szinten is elágazáshoz ért a XXI. századi mezőgazdaság az élelmezési válság hajnalán. Mindkét út tisztán látszik, és talán-talán most még választhatunk is irányok között.
Élelmezésünk jogát átadhatjuk néhány multinacionális vállalatnak, amely legyártja számunkra a szaporító anyagot, a hozzátartozó vegyszereket, sőt akár meg is termeli a génkezelt gabonáját a közösségektől kisajátított birtokokon.
Vagy ott a másik út, a fenntartható mezőgazdaság, a környezet és tájgazdálkodás. Ami egyrészt tekintettel van a természeti környezetünkre, másrészt képes fenntartani közösségeket, kultúrákat, képes megállítani az elvándorlást (úgy hazánkban, mint globálisan), és még a megtermelt haszon sem vándorol egy távoli cégbirodalom kasszájába.
A Kishatosi Mintagazdaságban a hétvégén szerveztek egy konferenciát az agrárium és a vidék jövőjéről, kilátásairól. Előadást tartott Rodics Katalin, a Greenpeace agrár-kampányfelelőse, Ángyán József agrármérnök, egyetemi tanár, korábbi államtitkár, illetőleg Podmaniczky László, a Szent István Egyetem docense.
A XXI. század egyik legfontosabb kihívása az élelmezési biztonság, amelynek alapja, hogy a természeti erőforrások (víz, termőföld, energia) felett megmaradjon a felügyelet – azonban láthatóan Magyarországon egész más irányba mutatnak a központi törekvések.
Ángyán József szavaival élve, „a globális, spekuláns tőke érdekek helyi kiszolgálói” ugyanis számolnak azzal, hogy előbb-utóbb liberalizálni kell a magyar földpiacot, és akkor nemcsak a zsebszerződésekben már gazdát cserélt területek szabadulnak fel, hanem az olajtőke is tulajdonná válthatja az ígérvényeit. (Az előbbire remek példa a Monsanto birtokvásárlása, amelynek viszont már a Földet a gazdáknak! program ágyazott meg).
Egy agrár-stratégiai döntés előtt állunk, az agrobiznisz és az agrokultúra között választhatunk
Hazánk kiszolgáltatott helyzetét csak tovább fokozza az EU-s Csatlakozási Szerződésünk, amely arra kötelez minket (és további 9 később csatlakozott tagállamot), hogy a tőke szabad mozgása előtt megnyissuk földpiacunkat. S hogy miért nem lép ez ellen a kormány, miért nem küzd azért, hogy változtassunk a szerződésen (a Jobbik ez irányú népszavazási kezdeményezését is lesöpörték az asztalról)?
Mert igenis érdekelt a nagybirtokrendszer létrejöttében, mert jelenleg igenis jól megélnek ebből a haverok, és ez teljesen megfelel a ”nemzeti tőke építő” céljainak.
Az sem véletlen, hogy az Európai Unió támogatási rendszere (KAP) sokkal inkább a piacot, semmint a vidékfejlesztést támogatja. Előbbi esetében elég pusztán tulajdonolni vagy használni a földet, és évente egyszer-kétszer betárcsázni azt, míg az utóbbi közösségi földtulajdont hozna létre, amire nyilvánvalóan nincs szüksége az Orbán-kormány mögött is meghúzódó cégeknek.
Mintha nem is Európában élnénk!
Az Eurostat adatai szerint amíg Svájcban 54, Hollandiában 135, míg Belgiumban 150, vagy pl. Franciaországban 274 hektár a nagybirtok – a mezőgazdasági terület felső 20 százalékát használó legnagyobb gazdaságok – átlagmérete, addig a térségünk országai, mint hogyha nem is Európához tartoznának, a lista végén kullognak: Magyarország (3.164 ha), Csehország (3.531 ha), Csehország (3.934 ha), egyedül Lengyelország számít kivételnek, ott 250 hektár ez az átlagérték.
Ebből is látszik, hogy vannak olyan emberek, akik nagyon is számolnak a magyar termőfölddel? – tettük fel a kérdést Ángyán Józsefnek.
„Miközben a közvélemény mit sem tud arról, mi zajlik a természeti erőforrásaink körül, és hogy ne is tudjon róla, abban a politika is érdekelt, meg lehet állapodni azokkal az tőkeérdekeltségekkel, akik nagyon is tisztában vannak, miről szól ez a történet”
– válaszolta az állami földprivatizációkat összesítő agrármérnök.
Mint mondta, nem véletlenül járkálnak a hölgyek és az urak az arab világba, nem véletlenül járt itt, a Fejér megyei Seregélyesen is a körözött szaúdi milliárdos Ghaith Pharaon, nem véletlenül udvarol maga Orbán Viktor az arab bankároknak és nem véletlenül üzletel például Mészáros Lőrinc vagy maga Tiborcz István, a miniszterelnök veje is ezzel a körrel.
Orbán Viktornak vannak őszinte pillanatai
„Az olajkorszak végén a hasznot valami hasonlóan fontos erőforrásba kell befektetni, és ez a dollármilliárdos arab kör a földet, a természeti erőforrásokat nézte ki magának”.
S azután pedig annyit kér az élelemért, amennyit akar, teszi hozzá Ángyán József.
Elmondta, ez egy több lépcsős folyamat, amely nem követeli meg, hogy azonnal az arabok szerezzék meg a földtulajdont. Erre vannak a strómanok, a hazai vazallusok, a Mészáros Lőrincek, akiket szintén feltőkésítenek a köztes időszakban, majd az európai színtéren Magyarország ellen már zajló kötelezettségszegési eljárás következtében liberalizálódó földpiacon – amire e körök spekulálnak – ők adják tovább nagy haszonnal ezt a nemzetbiztonsági szempontból alapvető erőforrásunkat.
„Így osztozik meg például az arab olajtőke és a hazai politika közeli „nemzeti” tőke az ország kirablásának hasznán. Néhány száz ember elintézi Magyarországot, ahhoz nem kell több”
– figyelmeztetett.
Aki nem hiszi, hogy ez a „földrablás” (land grabbing) a valóságban működik, annak ott az Etióp-példa: az éhhalál szélén tántorgó ország Szaúd-Arábiának termeli a rizst.
Megoldás lehetne a nyugaton már bevált családi gazdálkodás versenyképességét biztosító szövetkezeti modell, de valahogy ez sem működik nálunk. Miért?
A magyar vidék még mindig viszolyog a kolhozok emlékétől, pedig a szövetkezet nem erről szólna – magyarázta Ángyán József.
Valószínűleg előbb rá kellene jönnie a magyar gazdálkodóknak, hogy egyedül nem tudnak megmaradni, mert elveszítik azokat az előnyöket, amelyeket szövetkezve elérnének (a közös beszerzésnél, feldolgozásnál, az értékesítésnél).
„De úgy látom, a magyar állam nem csupán ebben, de abban sem érdekelt, hogy termelői-fogyasztói szövetkezetek jöjjenek létre. Így azután nem meglepő, hogy – bár az elfogadott Vidékstratégia rögzíti, – nem született meg a szövetkezeti törvény sem”.
Az Orbán-kormány politikáját is a nagy tőkeérdekeltségek határozzák meg,
„és aki egy maga 28 ezer hektár felett diszponál, annak nincs szüksége szövetkezetekre”.
De miért nem teszünk ez ellen?
Semmiből nincs ribillió, meggyőződésem, hogy teljes apátiában, hipnotizált állapotban van ez a társadalom – válaszolta felvetésünkre Rodics Katalin.
„A városi lakosság nem érzi, hogy az élelmezése, és az egész élete attól függ, hogy mi történik a vidékkel. Aki pedig korábban is a földből élt, akit ez érint, annak pedig alig van érdekképviselete, még a MAGOSZ is az ellenkező oldalra állt”
– tette hozzá.
Ezzel szemben a kormány tagjai folyamatosan gyűjtik maguknak a birtokokat, ezek szerint van olyan magyar ember, aki átlátja ennek fontosságát?
Magyarország legfontosabb természeti erőforrása, a termékeny talajának birtoklása a hatalom megszerzésével áll összefüggésben. Megdöbbentő, de 6 nagy cég uralja a globális vetőmag-kereskedelem 70-80 százalékát, és „aki etet, az diktál” – figyelmeztetett Rodics Katalin. A szakembert erősíti az a tény is, hogy a Monsanto-forgalmának egyik legfontosabb pilléréről, a glifozátról az Európai Vegyi Ügynökség a napokban mondta ki, hogy teljesen biztonságos, illetőleg hogy Fazekas Sándor agrárminiszter és Kishantos telekszomszédja, Zászlós Tibor azon fáradoznak, hogy gyengítsék a magyar GMO-mentességet.
„Azért törekednek ezek a cégek minél nagyobb hatalomra, mert így az alapjainál fogják meg az emberiséget, ez egy iszonyatos veszély”
– folytatta a Greenpeace munkatársa, hozzátéve: miközben a stabilitás alapja a sokszínűség, addig ezeknek az agrárkémiai cégeknek mindössze néhány növényfajtája van, ami így teljesen instabillá teszi a rendszert.
S mivel a nagyüzemi mezőgazdasági termelés velejárója a (túlzott) vegyszerhasználat, így tovább pusztul természeti környezetünk is –
amióta 2004-ben beléptünk az Európai Unióba a magyarországi madárállomány 25-30 százalékkal csökkent, és veszélybe kerültek a beporzó rovarok, méhek is.
Pusztuló vidék
De persze a magyar vidék pusztulása nemcsak a környezeti válságon mérhető le: Kishantos felé az M6-os autópálya keresztül visz Felsőcikolán – legalábbis azon, ami megmaradt az egykori 448 katasztrális holdas uradalomból. Nem csoda, hogy nem a helybelieké, hanem a német földesúré lett a határban a föld.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
