Hímzők szakmai találkozója Zentán

A Zentai Alkotóház ad otthont november 18-án a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös rendezvényének, a Hímzők szakmai napjának. Az esemény jelentőségét Kovács Nádi Karolina hálózati referens foglalja össze.

„A mostani szakmai nap nem egy korábban elindított rendezvénysorozat része, jóllehet a vajdasági hímzők képzésével már korábban is foglalkoztunk. A mostani alkalom más jellegű, ezúttal a mintatervezésre, a hagyományos motívumkincs továbbgondolására és a hímzett alkotások szakszerű bemutatására helyezzük a hangsúlyt. A jelentkezők száma alapján egyértelmű, hogy van igény az ilyen jellegű találkozókra.

A szakmai napot megelőzően, november 17-én a zentai Kis zsinagógában nyílik meg Zuberec Vera hímző népi iparművész és hímzőköre kiállítása. A tárlathoz kapcsolódóan a szervezők szakmai beszélgetést is terveztek.

Azt tapasztalom, hogy Vajdaságnak nagyon sok kiváló hímzője van, akik magas színvonalon művelik ezt a mesterséget. Ugyanakkor viszonylag kevesen vállalkoznak saját tervek készítésére. Többnyire meglévő minták alapján dolgoznak, ami természetesen fontos része a hagyományőrzésnek, de szeretnénk őket abban is bátorítani, hogy merjenek alkotni, tervezni és saját ötletekkel előállni.

Hírdetés

A programok összeállítása két tapasztalaton alapul. A vajdasági kézimunka- és hímzéskiállításokon gyakran látunk nagyon szép, igényes alkotásokat, ugyanakkor a bemutatásuk, a kiállítási elrendezés sok esetben még fejlesztésre szorul. Szeretnénk, ha az alkotók olyan gyakorlati ismereteket szereznének, amelyeket később saját csoportjukban is hasznosítani tudnak. A másik fontos terület a tervezés. Három szakembertől is tanulhatnak a résztvevők: Misik Mónika a hagyományos hímzésminták digitális feldolgozásának lehetőségeit mutatja be, Zuberec Vera az úri hímzés motívumkincsének továbbgondolásával foglalkozik, Jenei Anikó pedig a szentistváni vizitke hímzés motívumvilágából kiinduló tervezői műhelyt vezeti.

A karácsony közelsége külön aktualitást ad a tervezői munkának. Az ünnepre nemcsak nagyobb lakástextíliákban, hanem kisebb használati tárgyakban gondolkodunk. A most elkészülő tervek alapján akár karácsonyig meg is születhetnek az első új alkotások.

Az ilyen szakmai találkozók mindig jó alapot teremtenek a további együttműködésekhez. Bízom benne, hogy a résztvevők a most megismert szakemberekkel a későbbiekben is kapcsolatban maradnak, meghívják őket saját csoportjaikhoz, és folytatják a közös munkát. Fontosnak tartom azt is, hogy azok a hímzők, akik már nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a tervezésben, megosszák tudásukat a kezdőkkel. Így a mostani alkalom hatása a szakmai nap után, a helyi közösségekben is tovább élhet.”

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »