Hiller István Gyurcsány szintjére igyekszik leamortizálni magát

Hiller István Gyurcsány szintjére igyekszik leamortizálni magát

Mondhatnánk: ez az igazi hülyeség – ha nem lenne a jelző túl enyhe ezen aljas, félrevezető magatartásra.

Hiller Istvánra, az MSZP politikusára sokan úgy tekintenek a jobboldalon, mint aki a baloldalon – József Attilát idézve – fehérek közt egy európai. Az augusztus 20-ai ünnepségek kapcsán azonban kiderült, hogy Hillernek mintha kezdene elege lenni ebből a pozitív megkülönböztetésből.

Az ünnep estéjén ugyanis az ATV-ben volt módja elmondani, hogy mit gondol Szent Istvánról. Csakhogy ügyes csúsztatással úgy akarta beállítani a dolgot, ahogy Gyurcsányék kötődnek a mai Nyugathoz, pontosabban napjaink Európai Uniójához. Így fogalmazott: „Az a Magyarország, amit létrehozott Szent István, az nyugatos, Nyugat-orientációjú Magyarország.” Ezzel Hiller nem kevesebbet állít, mintha a Szent István idejében fennálló, a zsidó-keresztény kultúrkörre épülő Nyugat, amely idején Szent István megszervezte a magyar keresztény egyházat ugyanolyan lenne, mint a mai, alapvetően baloldali, neomarxista vezetésű államok dominanciájából álló Nyugat. Európai Unióstól, Egyesült Államokostól. Hiller – a gyurcsányistákkal együtt –, aki nyilatkozatában történész létére képes volt elhallgatni a két Nyugat közötti kardinális különbséget, félrevezette ezzel a nézőket. Ő inkább ezek szerint szintén az Európai Egyesült Államokat akarja létrehozni, megszüntetve a nemzetállamok szuverenitását, elárasztva az országokat a migránsokkal, felszámolva Magyarország ezeréves, valóban Szent István-i keresztényi kultúráját. Hiller még le is hülyézi azokat, akik így gondolkodnak. Azt mondja továbbá: „A történelem nem szakácskönyv. Nem egy receptes gyűjtemény. Megnézzük, hogy mi volt 1000 évvel ezelőtt, aztán abból mi lett, és akkor bölcsen arról elmélkedünk, hogy mi lesz a jövő. Ez hülyeség.”

Könnyen lehet, hogy erről a magyarok elsöprő többsége másképpen gondolkodik. Szent István keresztényi kultúrájának tagadását csak a mindenáron hatalomra törő baloldal erőlteti, aki annyira szeretné megkaparintani a kormányrudat, hogy még a rasszista szélsőjobbal is szövetkezik érte. Olyan áron is, hogy a múltat végképp el akarja törölni. S a 2022 utáni, vágyaik szerinti időt állítja be úgy, mintha az az ezeréves történelmünk egyenes folytatása lenne. Ez maga a történelemhamisítás, egyszerűbben fogalmazva gazemberség, kedves Hiller István.

Erre a közelmúltban hazánkban járt Dennis Prager, jeles amerikai konzervatív kommunikátor is felhívta a figyelmet, amikor aláhúzta: a nyugati civilizáció megmenthetőségébe vetett hit ma erősebb Magyarországon, mint Németországban, és erősebb Lengyelországban, mint például az Egyesült Államokban. Szerinte a nyugati civilizáció fő elemei a szabadság és a zsidó-keresztény értékek, azonban a baloldal tagadja a vallást. Orbán Viktor pedig a Fox News amerikai televízió kérdésére úgy válaszolt: „Mi példaként szolgálunk, hogy egy hagyományos értékeken, nemzeti identitáson és keresztény hagyományokon alapuló ország sikeres lehet, néha talán sikeresebb is, mint a baloldali-liberális kormányok által vezetett országok.”

Hírdetés

Hiller István szerint mindez egyszerűen hülyeség. Ezzel akár Szent István teljes örökségét is le lehet hülyézni. Ha azonban a magát Gyurcsány szintjére amortizálni akaró Hiller és a gyurcsányisták inkább Szent István eredeti szellemisége helyett a neomarxizmusba kapaszkodva ezt akarják, akkor lelkük rajta.

Mondhatnánk: ez az igazi hülyeség – ha nem lenne a jelző túl enyhe ezen aljas, félrevezető magatartásra.

Horváth K. József

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »