Hiller is belépett a jellemtelen MSZP-sek első sorába

Hiller is belépett a jellemtelen MSZP-sek első sorába

Hosszan kéne keresni a szoci politikusok között, ha egy igazi jellembajnokot akarna az ember a külvilágnak fölmutatni közülük. Hiller István, az országgyűlés alelnöke, a 2006-os Gyurcsány-kormány oktatási és kulturális minisztere azonban mindenképpen az értékek közé sorolható. Ha ő valamiben megnyilvánult, akkor annak általában komoly realitása volt.

Egy minapi, a Magyar Tudományos Akadémiára vonatkozó törvényjavaslattal összefüggésben azonban a vele kapcsolatban meglévő szemlélői jóindulat lángját Hiller saját kezével hirtelen pislákolósra csavarta le.

A lényeg, hogy az MTA kutatói hálózata nagyon gyenge hatékonysággal működik, nem szolgálja a magyar gazdaság versenyképességének növelését, miközben ugyanannyiba kerül, mintha szolgálná. A kormány egy éve próbál megegyezni az Akadémiával a változtatásról, azonban a legnagyobb befolyással bíró tudósok a még a szocialista rendszerben megszerzett privilégiumaikról nem akarván lemondani keresztbe fekszenek a tervnek, mire a kormány kénytelen volt hozzájárulásuk nélkül a parlament elé terjeszteni a változást tartalmazó törvényjavaslatot.

Nos, erre mondta Hiller István az ATV-ben, hogy ez elfogadhatatlan. Így: „Azt a törvényjavaslatot, amelyet én személyesen is és a társaimmal együtt is elfogadhatatlannak tartunk, azt nem pártpolitikai szempontból tartom elfogadhatatlannak. Mondok most valamit. Tegyük föl azt, hogy az én politikai közösségem most kormányon van és beterjeszti ezt a törvényt. Állítom önnek szerkesztő úr, ugyanezeket a mondatokat, ugyanezzel a meggyőződéssel mondom.”

Csak közbevetőleg szúrom ide, hogy az időközben Orbán Viktorral szembefordult és a változásellenes tudósok pártjára állt Pálinkás József, az MTA korábbi elnöke néhány éve még így fogalmazott a témában: „A kutatók nagy része már nem akar kutatni, vagy összeesküvésben vesz részt, vagy igazgatni akarja az intézményt, vagy pénzt akar osztani.” E megállapítása ellen akkor a most nagy hangon tiltakozó tudósok egy szót sem szóltak. A tiltakozásokon Pálinkás is részt vesz, aki most saját korábbi, reális meglátáson alapuló kijelentése ellen is tüntetget.

Hírdetés

De térjünk vissza Hillerre, aki ugye azt mondja, hogy nem pártpolitikai szempontból tartja elfogadhatatlannak a törvényjavaslatot. 2006-ban, amikor Hiller a Gyurcsány kormányban oktatási és kulturális miniszter lett, akkor sem személy szerint, sem pártpolitikai alapon nem tartotta elfogadhatatlannak Kóka János ugyanakkor gazdasági és közlekedési miniszterré kinevezett kollégája kijelentését, aki az Akadémia szerepéről a következőket mondta: „Az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak.”

Ismert hézagos erkölcsi állapotában Gyurcsány Ferenctől persze nem várható el, hogy egykori kormánytagjának kijelentésére emlékeztesse a tüntetés résztvevőit. Hiller Istvántól azonban nagyon is elvárható lett volna. Mert anno Kóka sem a tudomány szabadságát támadta kijelentésével, csak a kutatókat akarta a nemzetgazdaságot szolgáló versenyképes munkára ösztönözni. Ezt akarja a Magyar Kormány is, amit Hiller István tisztán lát. Pártpolitikai, zsákmányszerzési okokból azonban éppen az ellenkezőjét mondja, miközben legalább tizenhárom éve tisztában van vele, hogy az MTA rosszul működik.

Ilyen és még ilyenebb nemzetellenes megnyilvánulások miatt tart az MSZP ott, ahol tart. A politikai süllyesztő irányában. Nem sokan fogják sajnálni, ha az SZDSZ, az MDF után az MSZP is eltűnik a színről.

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »