Hihetetlen siker, egy magyar nyerte az embertelen, tízszeres ironman versenyt

Hihetetlen siker, egy magyar nyerte az embertelen, tízszeres ironman versenyt

Az 54 éves komáromi Szőnyi Ferenc nyerte a New Orleans-i Decaironman USA ultratriatlon versenyt. Eredménye:

222 óra 10 perc 51 másodperc.

A hihetetlen teljesítmény során a versenyzőknek egyhuzamban (önként vállalt pihenőkkel) kellett teljesíteniük 10 ironman versenyt, ami azt jelenti, hogy
leúszott 38 kilométert, lebiciklizett 1800 kilométert 107 óra alatt és lefutott 422 kilométert 94 óra alatt.
„Megnyertem! Nagy küzdelem volt!”

Hírdetés

– írta ki a közösségi oldalára az intenziv sporttevékenységet csak 40 éves kora környékén elkezdő Szőnyi, miután egy go-pro kamerával és egy magyar zászlóval a kezében átszakította a célszalagot.

Szőnyi 2007-ben vett részt először ultraversenyen, akkor 23 óra alatt teljesítette a Bécs-Budapest Szupermaratont (223 km). 2008-ban, 44 évesen már 3 óra alatti maratonja volt, ugyanebben az évben pedig 9 órán belül futotta le 100 kilométeres országos bajnokságot. Első tízszeres ironman versenyén 2009-ben indult Mexikóban, amit versenyrekorddal nyert meg. Egy évvel később visszatért, és a hússzoros ironman versenyt is megnyerte – ez a most véget ért verseny távjainak dupláját jelenti.
Tavaly a himalájai Hell Ultra Running versenyt a viadal története során első emberként teljesítette (korábban tehát soha senki nem ért végig rajta),
480 kilométert 113 óra alatt lefutva több ezer méter magasságban, oxigénhiányos környezetben. Ugyancsak tavaly Svájcban is megnyert egy tízszeres ironman versenyt.

Szőnyi Ferenc építési vállalkozóként dolgozik, négy gyermek édesapja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »