Hihetetlen áron kelt el két régi papír kétszázas

Hihetetlen áron kelt el két régi papír kétszázas

Sokan nem is gondolnák, mennyit érhet egyik-másik régi, forgalomból már kivont pénz.

Egymillió forintot fizettek két darab papír kétszázasért a Vaterán tavaly szeptemberben – írja az online piactér közleménye alapján a Telex.

A Károly Róbert királyt és a diósgyőri várat ábrázoló papír kétszázast 2009-ben vonták ki a forgalomból. Az online használtcikk-oldalon eladott két papírpénzért azért adtak ilyen magas összeget,

Hírdetés

mert a legutolsó, 2007-es dátum volt rajtuk, a legutolsó széria sorozatjelét viselték, és emellett a sorszámuk is nagyon alacsony volt.

A közlemény arra is kitér, hogy már a koronavírus-járvány előtti években is folyamatosan nőtt a numizmatikai termékkategória forgalma, ami éves szinten sok százmillió forintra nőtt – írja a lap.

A magyar forintot 1946 augusztus 1-jén vezették be, az ehhez a dátumhoz közel készült, makulátlan vagy jó állapotú érmék különösen sokat érnek: nemrég egy különösen ritka, próbaveretként 1947-ben készült alumínium 10 filléres több mint 400 ezer forintért kelt el. A forint pénzérmék esetében a piaci értékét a fellelhetőség (a megmaradt példányok száma) és az állapotuk határozza meg. Egy verdefényes, tökéletes állapotú példány sokkal többet érhet egy olyannál, amely éveken át közkézen forgott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »