„Híd az ég és Föld között” – Kaposváron is zajlik az Ars Sacra Fesztivál

„Híd az ég és Föld között” – Kaposváron is zajlik az Ars Sacra Fesztivál

Szeptember 14-én, vasárnap a kaposvári evangélikus templomban nyílt meg a 2025-ös Ars Sacra Fesztivál helyi programsorozata. A nyitóalkalmon a kaposvári Berzsenyi Dániel Evangélikus Iskola gyermekkórusa, a Kaposvári Evangélikus Gyülekezet könnyűzenei együttese, a Lélekvár Együttes, majd a Kaposvári Evangélikus Énekkar, valamint a Kaposvári Evangélikus Kamarazenekar adott koncertet.

„Nagy öröm számunkra, hogy immár több mint egy évtizede Kaposvár is bekapcsolódik a rendezvénysorozatba, mely során a szent művészetet világi közegbe is elvihetjük. Kaposváron körülbelül húsz rendezvény zajlik majd a következő napokban a legkülönfélébb műfajokban és helyszíneken” – fogalmazott a megnyitón Lőrincz Sándor újságíró, aki a szervezők nevében köszöntötte az egybegyűlteket, majd hozzátette: nagy öröm volt számukra, hogy az evangélikus templom befogadta a rendezvény nyitóalkalmát.

Az alkalmon Kárpáti Tímea, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. „Az elmúlt éveket követően bizonyára látják, hogy Kaposvár mindig nagy örömmel ad otthont ennek a rendezvénynek, amely sokkal több, mint egy kulturális programsorozat. Híd az ég és Föld között, ahogy az Ars Sacra, a szent művészet küldetése is szól.

Mindannyian érezzük, hogy a világnak rohanó tempója van.

Ezért különösen nagy ajándék a művészet eszközeivel, zenével, irodalommal, szép- és képzőművészettel újra közelebb kerülni egymáshoz, hiszen ez felemel, lelket önt belénk és erőt ad a mindennapokhoz.

Büszkék vagyunk rá, hogy Kaposvár a testvéregyházak összefogásával immár hagyományosan is bekapcsolódhat a nemzetközi rangú eseménysorozatba, hiszen városunk mindig is a kultúra és a hit találkozásának helyszíne volt” – fogalmazott az alpolgármester, akinek szavait követően Hegedüs Gábor evangélikus lelkész egy régi emlékét osztotta meg a jelenlévőkkel.

Lelkészi szolgálatának kezdetén egy kis faluba került. A gyülekezetbe kevesen jártak, s a tagok nem kapcsolódtak be a közös éneklésbe. A lelkész – akinek saját bevallása szerint nem adatott meg a szép énekhang – feltette a kérdést mentorának, hogy nem lehetne-e ének nélkül, csak orgonajátékkal szolgálni az istentiszteleteken. A mentor szinte haragosan jegyezte meg:

„Valóban, az éneklés lelki felkészülés az Istennel való találkozásra. S az Ars Sacra is pontosan ezt a lényeget ragadja meg, hogy a keresztény művészet, s annak minden ága, amelyet most ünneplünk, alkalmas arra, hogy segítsen lélekben felkészülni az Istennel való találkozásra. Rengeteg lehetőségünk van a művészeten belül arra, hogy felkészüljünk erre a találkozásra: zene, ének, képzőművészet, szépirodalom. Kívánom, hogy legyen áldás ezen a héten és találja meg mindenki azt a formát, ami a legalkalmasabb arra, hogy felkészüljön az Istennel való találkozásra” – mondta Hegedüs Gábor evangélikus lelkész, majd Szabó Szonja református lelkipásztor osztotta meg a gondolatait.

Hírdetés

„Azt kívánom erre a hétre, hogy a művészet által hadd emelje fel a szívünket magához Isten, s azokon a gyönyörű alkotásokon keresztül, amelyeket a művészet által kapunk, hadd nyűgözzön le bennünket Ő, aki megteremtett minket, a mi Alkotónk” – fogalmazott a református lelkipásztor.

A XIX. Ars Sacra Fesztivál kaposvári programsorozatát Varga László megyéspüspök nyitotta meg, aki a fesztivál mottójához – „A remény zarándokai” – kapcsolódóan a remény kríziséről beszélt.

„Az evangéliumokban olvashatunk egy találkozásról, amikor az Emmausz felé tartó tanítványok nem ismerik fel a feltámadt Jézust. Teljesen kiábrándultak, mert nem az történt, amit reméltek. Ki is mondják a vélt idegennek – aki Jézus –, hogy „mi pedig azt reméltük, hogy…”.

„Mi pedig azt reméltük, hogy… Európa, Magyarország, egyházaink, családjaink, gyerekeink… Mindenki folytathatja ezt a mondatot, s könnyen kísértésbe kerülhet a reményünk. Amikor Jézus végighallgatja a tanítványokat, akkor a történet azzal zárul, hogy a tanítványok a Mester felismerését követően azt mondják, hogy »ugye, lángolt a szívünk, amikor kifejtette nekünk az írásokat?«

Minden, ami ezen a héten történik a művészet keretében, az reményem szerint közelebb visz bennünket a Mesterhez, a Jóistenhez. Kívánom, hogy ezek az alkalmak, akár templomban, a hajléktalanszállón, az anyaotthonban, sérültek otthonában, vagy bárhol zajlanak, tegyenek bennünket lángoló szívűvé, mert Jézus jelen van. Ő megígérte, megtartotta és ezen a héten is megtartja azt az ígéretét, hogy velünk van mindennap a világ végéig” – nyitotta meg ezzel a reménnyel és ezekkel a szavakkal az idei Ars Sacra Fesztivál kaposvári programsorozatát a megyéspüspök.

Ezután a kaposvári Berzsenyi Dániel Evangélikus Iskola gyermekkórusa, a Kaposvári Evangélikus Gyülekezet könnyűzenei együttese, a Lélekvár Együttes, majd a Kaposvári Evangélikus Énekkar – Baji Csaba karnagy vezetésével – és a Kaposvári Evangélikus Kamarazenekar adott koncertet.

A hét programja IDE KATTINTVA elérhető.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »