Hibrid háború Székelyföldön?

Romániában nem lehet oly mértékű zűrzavar, akkora politikai felfordulás, annyira erőteljes kormányválság, hogy Székelyföld ügye valamilyen formában ne kerüljön napirendre.

Recsegnek-ropognak a román állam intézményei, a politikusok egymás gyalázásával, ellehetetlenítésével vannak elfoglalva, nincs vezetője a jelentős minisztériumok nagy részének, ám vannak erők, melyek kitartóan dolgoznak. Nem értünk, úgy tűnik, sokkal inkább ellenünk.

Már múlt héten csendőrök lepték el az Óriáspince-tetőt, álcázott terepjárókkal, sátrakkal, román zászlókkal alakították ki „fészkeiket”. Mint kiderült, egy eddig példátlan gyakorlat helyszínéül választották éppen Székelyföldet, mától egy hétig a honvédelmi minisztérium, a belügyi tárca, a titkosszolgálatok – a Román Hírszerző Szolgálat, a Kormányőrség és a Különleges Távközlési Szolgálat – több mint 500 katonája szállja meg térségünket, hogy itt tanulják, gyakorolják, hogyan kell megvédeni az országot egy esetleges hibrid háborúban.

Hírdetés

De mi is az a hibrid háború? A meghatározás szerint egyesíti a hagyományos, az irreguláris és a kiberhadviselést, a támadó egy szorosan integrált műveleti terv mentén a megtámadott állam politikai, katonai, gazdasági, társadalmi, információs és infrastrukturális alrendszereinek kritikus gyengeségeit veszi célba. Leggyakrabban Oroszország kapcsán emlegetik, amely – egyesek szerint – így akarja megőrizni, megerősíteni befolyását a Szovjetunió volt tagországaiban és csatlósállamaiban. Ha ez így van, mit keres a nagy román gyakorlat Székelyföldön? Mi lennénk ama kritikus gyenge pont, ahol megtámadható Románia? Hallottunk már agyament elméleteket, melyek szerint Orbán Viktor Putyinnal szövetkezve Románia egysége ellen tör. Úgy tűnik, a román vezérkar főnökei nagyon komolyan vették ezt a felvetést. Pénteken egy konferencián Marian Botea dandártábornok, a hadsereg vezérkari főnökségének hadműveleti vezetője érvelt a Concordia 19 névre elkeresztelt akció mellett: kötelességük felkészülni egy hibrid támadásra, hisz érzékelik az egyre erőteljesebb orosz propagandát. Azt is kifejtette, azért választották Székelyföldet a hadgyakorlat helyszínéül, mert nagyon jó az együttműködésük a helyi intézményekkel, és ez a pápalátogatáskor is bebizonyosodott. No meg, ne feledjük, sokkal több katonai egység, hírszerző és más erőszakszervezet működik régiónkban, mint máshol – tehetnénk hozzá.

A hadgyakorlat több helyszínen folyik majd, de Csíkszereda lesz a központja, a fiktív forgatókönyv szerint egy kibernetikai támadás miatt felrobban egy sörgyár, és ez több áldozatot követelő vegyi szennyeződést okoz a vidéken. Marian Botea elmondása szerint a fegyveres erők azt fogják gyakorolni, hogyan kell elsősegélyben részesíteni és kimenekíteni vegyi szennyeződéssel is járó támadás esetén a sebesülteket. Ha nem ismernénk a körítést, azt, hogy hivatalos, állami dokumentumokban nevezték nemzetbiztonsági kockázatnak az erdélyi magyarságot, kritikus, veszélyes régiónak Székelyföldet, azt is gondolhatnánk, mindez a védelmünk érdekében történik. Így azonban azzal kell szembesülnünk, ez a „hibrid háború” ellenünk zajlik.

Farkas Réka / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »