A néhány évvel ezelőtt kézivezérlésre állított Mandiner Gyurgyák Jánossal könyvkiadóval, történésszel (ráadásul korábbi századvéges szerkesztővel) készített interjút.
Ebben még nyilván semmi meglepő nincs, ám – mint azt a 444 kiszúrta – valaki a központi tartalommegfelelőségi hivatalban igencsak elálmosodhatott, ugyanis benne felejtődtek olyan gondolatok is, amelyeknek nem szabadna eljutnia a kellően megdolgozott fideszes szavazók agyába.
Így például Gyurgyák többek között arról is beszél, hogy a magyar demokrácia autokratikus rendszer, oligarchikus jellegű, Orbán Viktor pedig csak saját magát képviseli.
„A magyar politikával két gondom van. Egyrészt, hogy természetéből fakadóan autokratikus rendszer, másrészt gazdasági szempontból nem meritokratikus, teljesítményelvű, hanem alapvetően oligarchikus jellegű, bár korántsem annyira, mint például az orosz. Magyarul, hogy a pénz, mégpedig a nagy pénzek körül forog, hogy nagyon diplomatikusan fogalmazzak.”
„Ahhoz, hogy az orbáni politikai fordulatot ebben a formában végre lehetett hajtani, nos ahhoz igenis kellett a közeg, a nálunk mindig is erős »jobbágyi« mentalitás. Ezt szerintem nem kihasználni kellett volna, hanem megváltoztatni, de ehhez nem zseniális hatalompolitikus kellett volna, hanem államférfi.”
„Orbán ugyanis szerintem senkit sem képvisel, senkit sem követ – legalábbis hosszú távon –, csak saját magát. Egy ideig használ ezt-azt, majd, mint a kifacsart citromot eldobja őket, mintha sohasem léteztek volna. Mindig is vitatkoztam erről liberális barátaimmal, akik az orbáni rendszert hol Tiszához, hol Bethlen Istvánhoz, hol Gömbös Gyulához, hol valami antiszemita rendszerhez, sőt – paradox módon – Kádárhoz szerették volna kötni. Én ezt nem hiszem, sőt félrevezetőnek, ha nem egyenesen szellemi restségnek tartom. Ezt a most megszilárduló hatalmat nem érdemes valamelyik két világháború közötti vagy utáni példához hasonlítani, mivel ez nem történeti példákon nyugszik, teljesen új fejlemény, autentikus autokrata rendszer, azaz Orbán személyiségéhez van alapvetően szabva.”
Arra a kérdésre, hogy a „szavazóurnákhoz járuló lakosok többsége egyértelmű állásfoglalást tett”, Gyurgyák rövid választ ad:
A magyar népesség körülbelül fele! A másik fele pedig nem.
Gyurgyák János persze szuverén ember, nem köti a kezét a pártpolitika, így megkapja a magáét az orbáni kétharmad előtti kormányzó erők is:
„Látom persze a kiúttalanságot, ami annak is köszönhető, hogy olyan ellenzékkel vert meg a sors bennünket, amelynek még véletlenül sem jutna az eszébe semmi. S egyébként is egyszer már zsákutcába vittek bennünket, csak erről elfeledkeztek megemlékezni. Nem nagyon mondták, hogy mea culpa, mea maxima culpa. Új nemzedékre lesz itt szükség.”
Majd az újabb nemzedékek is. Szerinte ugyanis a jobbikos és LMP-s nemzedék is megbukott, de felteszi a kérdést, jön-e, s mikor egy másik, és főleg jobb lesz-e, mint az előbbiek.
„Arra a következtetésre jutottam tehát a magyar történelem és társadalom tanulmányozása során, hogy két alapvető problémát nem tudtunk megoldani. Egyrészt nem volt szerencsénk abban, hogy a politikai és az értelmiségi elitünk túllátott volna a saját orrán, azaz képtelenek voltak az ország érdekében felülemelkedni a szekértábor-logikán. Másrészt pedig a fentiekben elemzett közeg képtelen volt ezt kikényszeríteni belőlük. S a legrosszabb ebből a szempontból talán az értelmiségi és a médiaelit volt, amely sietve keresett magának szélvédett, meleg menedéket a politikusok hátsó felében. Ennek ellenére úgy látom, hogy ez a rendszer hosszú távon biztosan fenntarthatatlan, és ha megússzuk nagy konfliktusok, pláne vérontás nélkül, akkor nagy-nagy szerencsénk lesz, s én mindenkinél boldogabb leszek!”
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
