Hiánypótló fesztivál a legfiatalabb filmeseknek Juhász Katalin2025. 07. 10., cs – 10:26
A Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál szervezői idén is várják a filmkészítés iránt érdeklődő gyerekek és fiatalok alkotásait, 10-től 19 éves korig, három kategóriában. A fesztivál célja, hogy lehetőséget teremtsen a kezdőknek a vizuális kibontakozásra.
Manapság már rengetegen készítenek videókat, és gyakran remek ötleteik vannak, ám kevés az alkalom, amikor ezeket szélesebb körben is megmutathatják.
Ez a fesztivál éppen ezért jött létre: hogy teret adjon a tehetségeknek, szakmai visszajelzést biztosítson számukra, valamint lehetőséget adjon arra is, hogy megismerjék egymást azok a fiatalok, akik az ország különböző pontjain ugyanazzal a szenvedéllyel foglalkoznak
– áll a felhívásban.
Ez már a negyedik évfolyam, az előző évekhez hasonlóan idén is a 10-14 éves, valamint a 15-19 éves kategóriában lehetett nevezni rövidfilmmel, animációs filmmel, illetve kísérleti és videóklip műfajban október 1-ig az alábbi linken keresztül: Nevezési űrlap
A fesztivál részletes szabályzata ide kattintva érhető el.
Sem tematikus, sem technikai megkötés nincs. A verseny célja, hogy a fiatal hazai magyar tehetségek elinduljanak a filmkészítés útján. A szervezők emellett szeretnének létrehozni egy filmes közösséget, amelyen belül megismerhetik egymást, új kapcsolatokra tehetnek szert és megoszthatják egymással eddigi tapasztalataikat. Az alkotásokat szakmai zsűri értékeli. Ezekkel a szakemberekkel a diákok személyesen is találkozhatnak az (előreláthatólag) 2025 novemberében, Kassán megrendezett gálaesten.
A fesztivál ötlete két szlovákiai magyar fiatal videóstól, Ádám Szabolcstól és Davitko Olivertől származik, akik 2019-ben megnyerték a Zlatá Klapka fesztivál fődíját.
Mivel magyar nyelven készült alkotással neveztek, filmjüket a zsűri kedvéért le kellett fordítaniuk szlovákra. Akkor határozták el, hogy létrehoznak egy hasonló megmérettetést a hazai magyar diákok számára, ahol magyarul kaphatnak értékelést és jótanácsokat.
A Kárpát-medencében már több helyen van ilyen és ehhez hasonló megmérettetés, de idehaza ez az első, vagyis hiánypótló rendezvényről van szó.
A szervezők egyike, Bartók Csongor lapunknak tavaly elárulta, hogy kissé csalódott volt a jelentkezők földrajzi megoszlása miatt, mivel a „legkeletebbi“ alkotás s Rozsnyóról érkezett. „Bízom benne, hogy a jövőben sikerül megszólítanunk a keleti régió fiatal alkotóit is, szinte biztos vagyok benne, hogy az ország ezen részén is bőven akad belőlük”.
A IV. Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál fő támogatója a Kisebbségi Kulturális Alap és a magyarországi Rákóczi Szövetség.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


