Hiába zsidó Vágó, hiába mantrázza Bauer szavait, a kaftános eset után megint nácikollaboráns lett – ráadásul pont Bauer fajtársnak köszönhetően

Hiába zsidó Vágó, hiába mantrázza Bauer szavait, a kaftános eset után megint nácikollaboráns lett – ráadásul pont Bauer fajtársnak köszönhetően

Ezúttal a turulszobor miatt. A Bauer Tamás nevű párt- és fajtárs ugyanis ezzel a címmel tett közzé egy irományt:

A lényeg röviden: az emlékművet márpedig le kell bontani, mert fehérterror, holokauszt stb. stb. – szerintük ugyanis erről szól minden magyar emlékmű.

Egy kis ízelítő:

(…)

(…)

Így lett Vágóból kollaboráns megalkuvó, aki zsidó származásúként behódolt a náci gondolkodás elfogadásának (bármit is jelentsen ez):

Hírdetés

Igen ám, de…

Mit is jelent ez? Az, hogy vérszemet kapott a pofátlan zsidó. Ezt érik el a Pokorni-félék minden egyes hason csúszásukkal: nem a remélt "feloldozás" jön, hanem még pofátlanabb követelések, egészen addig, amíg már nem lesz mit lebontani, bezúzni, elégetni stb.

Még a sajátjaikat is kitámadják, Vágó már vonítva magyarázkodik a talmudi agresszivitás miatt. Akárcsak kommunista elődeik, ők is bármikor leszámolnának a sajátjaikkal is, ha azok nem elég véresszájúak, nem kellőképpen magyarellenesek… (Persze a gyurcsányista kvízrabbit aligha érheti a túlzott magyarbarátság vádja.)

És a végére egy kis bónusz Mik Preston, azaz Felföldi Miklós tollából, csak hogy lássuk, a toleranciát, jelképeik, történelmük stb. tiszteletét követelő zsidók miként viszonyulnak a magyar jelképekhez… Magyarországon:

Ő Mik Preston, alias Felföldi Miklós:

Zsidó hála a gettóban megmenekült 68 ezerért, sokadik rész

"Nem vagyunk egyek" – Zsindex-alapító mutatja meg, miért fölösleges a Pokorni-félék alázkodása a bosszú népe előtt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »