Hiába tiltotta a gyár, mégis megalakult a Suzuki szakszervezete

Hiába tiltotta a gyár, mégis megalakult a Suzuki szakszervezete

Az esztergomi Suzuki-gyárban például korábban egyáltalán nem működött szakszervezet, ám az Audiban történtek hatására egyre nagyobb igény mutatkozott erre a munkavállalók részéről. Ezért úgy döntöttek, hogy létrehozzák a Vasas Szakszervezeti Szövetség alapszervezetét, amiben közel félszáz alkalmazott vett részt, ám mielőtt ez hivatalosan is bejelentésre került volna a gyár vezetősége behívta magához az alapszervezet leendő titkárát és azonnali hatállyal elbocsátotta. Médiaértesülések szerint a cégvezetéshez lojális emberek jelentették, hogy a dolgozók szakszervezet megalakítására készülnek.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke ekkor elmondta, hogy a szakszervezet titkárává választott férfi „14 és fél éve dolgozott a Suzukinál, ezalatt szalag melletti dolgozóból több ember munkájáért felelős részlegvezetővé léptették elő. Elkötelezettségét mutatja, hogy egy napot sem volt betegszabadságon, munkájára soha nem érkezett panasz.”

Ennek ellenére cég az elbocsátás során arra hivatkozott, hogy az illető munkájával nem voltak megelégedve.

A dolgozókat nagyon felháborította a cég eljárása, így miután a kirúgott alkalmazottat biztonsági őrök kísérték ki a kapun, a kezdeti száz fős csatlakozói létszám helyett most folyamatosan jönnek a belépési nyilatkozatok – nyilatkozta László Zoltán.

Hírdetés

A cég tehát hiába rúgta ki a leendő titkárt, bízva abban, hogy így megfélemlítheti a dolgozókat és meghiúsíthatja a szakszervezet megalakulását, ugyanis épp az ellenkező hatást érték el. László Zoltán aláírásával Nagy Levente tett közzé ma egy felhívást a közösségi oldalon, miszerint

„a Magyar Suzuki Zrt. által létrehozott Vasas alapszervezet jogszerűen létrejött és várja a további csatlakozókat.”

Biztosítanak mindenkit, hogy a belépési nyilatkozatokat csak a Szakszervezet látja, így nem kell tartaniuk attól, hogy a vezetőség tudomást szerez róla. A férfi, aki a felhívást közzé tette a szakszervezet tisztségviselője, a Suzuki dolgozója, aki mostantól munkajogi védelem alatt áll.

„Minél többen vagyunk, annál erősebb nyomást tudunk gyakorolni a munkáltatóra. Büszkévé tesz minket, hogy ilyen sok bátor dolgozó van a Suzuki munkatársai között”

-áll a nyilatkozatban, amiben biztosítják a dolgozókat, hogy a Vasas végig fogja vinni ügyüket, mindaddig, amíg a munkáltató partnerként nem tekint a szakszervezetre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »