Hiába tartóztatták le az ál-Terry Blacket, ismét csőbombát kapott egy Trump-ellenes zsidó

Hiába tartóztatták le az ál-Terry Blacket, ismét csőbombát kapott egy Trump-ellenes zsidó

Újabb, immár a második gyanús csomagot küldtek postán annak a Demokrata Párt mellett elkötelezett kaliforniai milliárdosnak, aki arról közismert, hogy hirdetésekben kampányol Donald Trump amerikai elnök hivatali elmozdításáért.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi idő szerint pénteken jelentette be, hogy – az apai ágon zsidó – Tom Steyer postájában olyan küldeményt találtak, amely hasonlít a korábban az ismert demokrata párti politikusoknak és aktivistáknak küldöttekhez.


Hát hiába volt Cesar Sayoc letartóztatása?

Hírdetés

A címzettek között volt Barack Obama korábbi demokrata párti elnök, külügyminisztere, Hillary Clinton, a CNN hírtelevízió szerkesztősége és Maxine Waters kaliforniai republikánus politikus, valamint Robert de Niro színész és George Soros milliárdos. Valamennyien Donald Trump heves bírálói.

Azóta a hatóságok letartóztatták Cesar Sayoc floridai lakost, és megvádolták azzal, hogy 15 csőbombát küldött szét az országban. Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy további robbanó szerkezetek is lehetnek még a posta csomagszállító rendszerében. Steyer irodája a múlt pénteken jelentette be az első gyanús csomag megérkezését. Sayoc akár 48 évi börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek bizonyul.

(MTI nyomán)

Egy Trumpba tébolyodott, korábban vetkőzésből élő bűnözőt tartóztattak le a csőbombák miatt

Már megint relativizálódik az a fránya holokauszt: Clintonnénak, Obamának, de még Robert de Nirónak is küldtek csőbombát

Tízmillió dollárt költ Trump megbuktatására egy kaliforniai zsidó

Fehérgyilkos feketék és médiahátszél – A zsidó-néger koalíció múltja és jelene


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »