Hiába ellenezték, Orbán mégis a liberális Mark Ruttét segíti hozzá a NATO-főtitkári székhez

Hiába ellenezték, Orbán mégis a liberális Mark Ruttét segíti hozzá a NATO-főtitkári székhez

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán Viktor, kiállva a liberális politikus mellett, akivel

most alkut kötött, hiába ellenezték a jelöltségét még nemrégiben.

De nem ez az egyetlen csavar az egészben.

A magát illiberálisnak beállító kormányfő üzenetében felidézte, hogy a múlt heti EP-választásokat követően, ahol a magyarok többsége a "béke" mellett szavazott, fontos megállapodásra jutottak Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. "Megállapodtunk abban, hogy magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat" – fogalmazott bejegyzésében Orbán, majd hozzátette: a következő lépés ezen a héten annak biztosítása volt, hogy ez a megállapodás kiállja az idő próbáját.

"A tegnapi brüsszeli találkozó után Mark Rutte miniszterelnök megerősítette, hogy teljes mértékben támogatja a megállapodást, és továbbra is ezt fogja tenni, amennyiben ő lesz a NATO következő főtitkára. Fogadalmának fényében Magyarország kész támogatni Rutte miniszterelnököt a NATO-főtitkári posztra"

– közölte a fideszes kormányfő.

Hírdetés

A liberális holland ex-miniszterelnök Mark Rutte arról is biztosította a magyar kormányfőt, hogy NATO-főtitkárként az lesz a célja: minden szövetségest azonos szintű megértéssel és tisztelettel kezeljen. Az MTI arra is felhívja a figyelmet, hogy az X-bejegyzésben olvasható Mark Rutte Orbán Viktornak mindezekről kedden írt levele is.

Nemrég még ellenezték Rutte főtitkárságát

Maga Orbán pedig már el is büszkélkedett a Facebookon a Rutte-találkozóval kapcsolatban.

Érdekes ugyanakkor, hogy a tavaly júliusban lemondott holland miniszterelnök korábban élesen bírálta a magyar kormányt, és Szijjártó Péter külügyminiszter meg is üzente, nem támogatják Mark Rutte NATO-főtitkárságát. Jelen állás szerint azonban Rutte a legesélyesebb jelölt a NATO főtitkári posztjára, és a korábbiakkal szembemenve mégis támogatják a liberális politikust.

Ezen az újabb fideszes önellentmondáson már meg sem kell lepődni.

(Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök és Mark Rutte holland kormányfő tárgyalásuk előtt az Európai Unió nem hivatalos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. június 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »